Meglepetés Novella!

Sziasztok! Bár tudom, hogy a karácsonynak lassan a mai napon véget ér, de én még is készítettem nektek valamit, így útó karácsonyi ajándékként, amely egy novella lenne RobSten párosunk személyében. Igaz nem a szokványos formájában írtam, de remélem elfogadjátok, és hogy tetszeni is fog  majd. :) Fogadjátok tőlem, sok szeretettel:

RobSten Karácsonyi novella

Váratlan találkozás

A

z utca zsúfolásig tele volt, egész nap hömpölygött a tömeg, ám a kis kávézóba december 23 – án már alig tévedt be valaki. A máskor megszokott laptopos menedzserhad elmaradt, helyettük vásárlásban megfáradt családok ugrottak be egy – egy bögre kakaóra, forró csokira, forralt borra, és a karácsonyt külön töltő szeretők rövid titkos találkáikra...

Odakint lassan sötétedett, kigyúltak az ünnepi fények.

Kristen szórakozottan nézett az órájára: már csak 58 perc volt hátra a nyitvatartási időből. A szeme megakadt egy rózsaszín dzsekis, mosolygó kislányon, aki széles gesztusokkal magyarázott és ugrándozott az apukája előtt... Már majdnem elöntötte a jól ismert szomorúság, amiért az idén is egyedül tölti az ünnepeket, – (mint amelyet, lassan már két éve is tesz, miután egy tragikus balesetben elvesztette a szüleit, és egyetlen kis húgát, Jenna-t. Nélkülük olyan egyedülinek, és magányosnak érezte magát Los Angelesben, hogy úgy döntött, New York-ba költözik, ahol maga mögött hagyta az otthonát, és a barátait. Bevallása szerint, szörnyen hiányoznak neki azok az idők amelyeket a családjával és a barátaival együtt tölthetett, beleértve az ünnepeket is.) – amikor váratlanul kinyílt az ajtó.

A magas férfi apró toppantásokkal leverte cipőjéről a havat, majd lehúzta a sapkáját, amitől összekócolódott félhosszú, szőkés barna haja. Határozott léptekkel megcélozta az ablak melletti asztalkát, és kényelmesen elhelyezkedett.

Kristen nagyot nyelve és mély levegőt véve, vette rá magát arra, hogy megközelítse azt az asztalt ahol a férfi foglalt helyett.

-          Jó estét uram, mivel szolgálhatók? – kérdezte meg tőle, kedvesen mosolyogva, amely egy hozzá hasonló alkalmazottnak szükséges feladat volt.

-          Köszönöm, de még várok valakit – mosolygott a férfi, csábítóan féloldalas mosolyával, amelytől a lány lélegzete egy pillanatra elakadt.

Kristen miután sikerült összeszednie magát biccentett, és visszasétált a pult mögé.

Elkezdte kipakolni a mosogatógépből a kávéscsészéket, közben lopva a jóképű idegenre sandított. Meg kell hagyni, nagyon sármos a három napos borostájával. Vajon miféle nő lehet a barátnője? – találgatta magában, és kétsége sem volt afelől, hogy egy újabb románcnak lesz a szemtanúja.

Amikor felnézett, elkapta a férfi pillantását.

Zavarukban mindketten kibámultak az ablakon, ahol egy Mikulás – ruhába öltözött ember épp megcsúszott. Olyan látványos piruettet adott elő a jégen, hogy Kristen és a vendég is hangosan felnevetett.

-          Ne haragudjon, meggondoltam magam. Kaphatnék mégis egy kapucsínót  – kérdezte a férfi, aki szemmel láthatóan felengedett, mert nyomban hozzátette: - Sikerült már elintéznie a karácsonyi bevásárlást, vagy a holnapi őrületben fog nekilátni?

Kristent meglepte a váratlan közvetlenség, de miközben mindkettőjüknek készített egy italt, válaszolt a kérdésre, aztán leölt a jóképű vendéggel szemben.

Egy átlagos hétköznapon soha nem tett volna ilyet, hiszen ideje és lehetősége sem lett volna rá, de ma órákon át unatkozott a kávézóban egyedül.

A férfi mosolyogva dőlt előre, és elmesélte, hogyan gyűlt meg a baja épp az előbb egy értetlen eladóval a szomszédos plázában. Ahogy cifrázta a történetet, Kristennek szabályosan potyogtak a könnyei a nevetéstől...

***

Szinte észre sem vették, hogy a kapucsínó elfogyott, és hat óra is elmúlt már. De, egyikőjük sem foglalkozott most az idővel, mert mind a ketten jól éreztek magukat, egymással.

Összerezzentek, amikor megszólalt a férfi telefonja.

-          Ühüm... Rendben... Nem, nem baj...! – hallgatta Kristen a szűkszavú beszélgetést.

Belesajdult a szíve a gondolatba, hogy ez a helyes és vicces pasi valaki másé...

-          Bocsánat. A gyerekkori barátom volt az. Ma már nem jön, de ha jól látom, amúgy is záróra van. Azt mondja, a karácsony miatt mégis megpróbálják helyrehozni a házasságukat a feleségével, mostanáig beszélgettek, és megfeledkezett az időről. – Látva viszont, Kristen megkönnyebbült mosolyát, hozzátette: - Így viszont felszabadult a holnap délelőttöm is. Mit szólna egy puncshoz, mielőtt bezár a karácsonyi vásár?

A lány, csak pislogott a kérdés hallatán, de hevesen dobogó szívvel, és boldog mosollyal mondott igent az idegennek. Aki örömmel konstatálta, hogy mégsem lesz olyan magányos a holnapi napja, mint amilyenre ő számolt.

Türelmesen megvárta, amíg a lány mindent a helyére téve, lecsukja a hangulatos kis kávézóban a lámpákat, és bekapcsolja a riasztott, amely után kulccsal be is zárja az ajtót.

Taxi helyett, mind a ketten a séta mellett töltöttek, de az helyett, hogy a férfi hazatért volna, felajánlotta Kristennek: hogy hazáig kíséri. Aminek, a lány nagyon örült is. Olyan mint ha egy álmom válna valóra most. – gondolta magában, miközben mosolyogva pislantott fel a mellette lépkedő férfira.

Milyen szép a mosolya... – jegyezte meg magában a férfi, amikor ő is a lányra sandított.

A lány otthonáig vezető úton  tovább szórakoztak az egymással megosztott vicces régi emlékeken. Amikor megérkeztek a Melrose Pleas-re, mind a ketten szomorúan és elkeseredve vették tudomásul, hogy el kell búcsúzniuk egymástól, de mellette öröm izgatottsággal várták, hogy elérkezzen a holnap délelőtt.

A jóképű idegen, búcsúzóként egy apró – lágy csókot lehelt a lány arcára, majd vissza indult arra, amerről jöttek. Mielőtt azonban végleg eltűnhetett volna a lány látóköréből, az egy kiáltással megállásra késztette őt.

-          Várj! – az idegen ijedten megtorpant. Félt, hogy esetleg a lány rájött arra, hogy ki is ő valójában. Félt, hogyha megtudja ki is ő, másként fog vele viselkedni, mint a többi nő a társaságában. Pedig most először érezte azt igazán, hogy végre egy olyan lánnyal találkozott, aki nem azért csatlakozott hozzá, mert ő egy ismert ember. – Még a nevedet sem tudom.

Egy fajta megkönnyebbülés járta át a férfi testét, hogy a lány még sem ismerte fel őt. De mellette, volt benne egy kis félsz is, mert nem tudta, hogy mi lesz akkor, ha megtudja a lány, a valódi kilétét. Így hát, a sajátja helyett,  a barátja nevét mondta, akivel a minap lett volna a találkozó a kávézóban.

-          Tom.

-          Örvendtem a találkozásnak Tom. Az én nevem Kristen. – feleli mosolyogva a lány, amelytől a férfi arcára is mosoly kúszik. – Jó éjszakát!

-          Neked is jó éjszakát, Kristen. – búcsúzik el újra a férfi tőle, immár visszatekintés nélkül.

Kristen, amint szem elől tévesztette a férfit, széles mosollyal és a boldogságtól csillogó szemekkel, csukta be maga mögött az otthona ajtaját, amelybe belépve fel is oltotta a lámpát. A háza nem volt nagy, de kicsinek sem mondható: egy szobából + egy fürdőből + egy konyhából és egy nappaliból állt az otthona, amelyet lassan két éve, tudhat a magáénak.

Lerúgva magáról a csizmáját, bújt ki a kabátjából amelyet az ajtó melletti lévő fogasra akasztott fel a sapkájával, és a sáljával együtt. Bekapcsolva a tv – jét lépett be a konyhába, ahol a hűtőbe benyúlva elővette a tegnapi napról marad húslevest, amit be is tett a mikróba melegedni.

Alig másfél perc múlva a mikró hangos csipogással jelezte, hogy elvégezte a munkáját, amely során Kristen kivette a leveses tányért, mellé pedig egy kanalat is elő vett, majd helyett foglalt a tv előtt lévő kanapén.

A tv – ben épp a híradót hallgatta – ugyan is a gondolatai teljesen másfele jártak, vagy inkább más körül, akit „állítólag” Tom – nak hívnak – amikor, a tekintete megakadt a képernyőn. Köhögve köpte ki a levest, miközben a szemeivel a a tv – képernyőjére meredt, ahonnan az idegen jóképű férfi tekintett vissza rá.

-          A twitteren, a híres Bad Girls együttes, egyik tagja azt a hírt posztolta ki a saját oldalára, hogy csapattársuk, Robert Pattinson tíz évnyi sikeres együtt zenélés után, kilép a bandából. Ezzel a hírrel próbáltuk felvenni a kapcsolatot, a szívtipró Roberttel, de sajnálatosan sehogy sem tudtuk elérni őt. De mint ahogyan én is, úgy sokan bízunk és reménykedünk abban, hogy mégsem lép ki az együttesből, és továbbra is hallgathatunk majd közös dalokat tőlük. Debra Donovan riportját hallották...

A lány megkövülten ült a kanapéján, az előbb elhangzottakat megemésztve... vajon miért hazudott nekem a nevéről? – kérdezte magától csalódottan. – Vagy én is csak egy lány vagyok, a sok közül akiket hülyíteni szokott?De miért? Mire volt jó ez neki?

Kristen úgy érezte, hogy egy világ dőlt össze benne azalatt az idő alatt, amikor meghallotta az előbbi riportot. Nem értette, hogy miért megint őt verik át, amikor ő mindenkivel barátságos és kedves volt mindig is. Erre pedig, folyton – folyvást őt érik a hazugságok, és a fájdalmak.

Pedig hosszú idő után, a mai délutánt tartotta élete eddigi legszebb korszaknak. Végre tudott, szívből nevetni, és kifele nyitni.

Elhatározta, hogy a holnapi napon, amikor találkozni fog az idegen férfival, először megkérdi tőle: miért is hazudott neki...

... másnap délelőtt 9 órakor a vásár helyszínén...

Kristen idegesen toporgott a vásár azon részén, ahol a forralt bort osztották, amiből ő is vett egy pohárral. Miközben a bort kortyolgatta a tekintete körbe – körbe járt, hátha megpillantsa majd valahol az idegen férfit, akiben nagyot csalódott, és aki miatt szinte alig tudta lehunyni a szemét.

Épp egy szerelmest párt figyelt enyhe irigykedéssel, amikor két tenyér hirtelen eltakarja a szemét. Ijedtségében kiejtette a poharat a kezéből, amihez egy halk kuncogás is társult a váratlan személytől, akinek felismerni vélte a nevetése dallamát.

Amikor szembe fordult az idegennel, egy pillanatra ismét elállt a lélegzete, az elé táruló látványtól. A férfi szürkéskék szempárjai, csillogtak a viszontlátás örömétől, míg az ajkai szédületes féloldalas mosolyra húzódtak.

Ha nem hallotta és nem látta volna a tegnapi riportot, akkor mostanra már ő is visszamosolygott volna, de most nem tudta megtenni.

-          Szia! Örülök, hogy eljöttél. – köszönti őt vidáman az idegen.

A férfi az arcáról egyből lehervadt a mosoly, amikor meglátta a lány csalódott és egyben szomorú tekintetét. Nem értette, és nem is tudott rájönni, hogy mi lelhette őt. Már épp feltenni készült egy kérdést, amikor a lány megelőzte.

-          Szia Rob! Vagy szólítsalak inkább Tom-nak? – a hangjában cinizmust vélt hallani, ami során a férfi ledermedt.

Tehát tudja.  De még is honnan, és mióta tudja? Nem lehet, hogy már eleve tudott a kilétemről vagy még is? Nem hiszem, mert akkor eleve visszautasított volna, még az este miután bemutatkoztunk egymásnak. Ezt aztán most jól elcseszted Rob!

Zavartan dermedt a lányra, azon gondolkodva, hogy mit is mondjon. Nem akart mentegetőzni, de hazudni sem akart neki. Így hát összeszedve magát, megvallta a lánynak az igazat!

-          Sajnálom, hogy nem az igazi nevemen mutatkoztam be, de féltem, hogyha elmondom az igazat, akkor másként fogsz majd viselkedni velem. Egyszer az ég világon nem az a Robert Pattinson akartam lenni, aki énekes és híres, ha nem csak egy normális srác, aki úgy töltheti el a szabadidejét ahogyan azt csak akarja. – miközben az igazat mondja, mindvégig a lány szemébe nézett. – Bár visszafordíthatnám az időt, csak hogy a valódi nevemen mutatkozhassak be neked, de nem tudom.

Kristen csak állt mereven, el nem szakadva a férfi gyönyörű szép tekintetétől, amelyben az őszinteséget  és a bocsánatkérést vélte látni. Hol szeretett volna dühöngeni, hol pedig egyszerűen csak megszerette volna ölelni az előtte álló Robertet. Sajnálta, és egy kicsit bántotta is őt a dolog, hogy a férfi azt hitte róla, másként fog vele viselkedni, ha megtudja róla az igazat, de másrészről pedig megtudta érteni őt. Robert helyében, ő is ugyan így cselekedett volna. – gondolta magában.

-          Igen. Rosszul tetted, hogy nem a valódi nevedet árultad el, de azt hiszem, hogy én is ugyan így tettem volna, szóval most már értelek.

-          Köszönöm. – felelte Robert. – Akkor most, mi...

-          Mi most azt csináljuk, amiért ide jöttünk, ahogyan azt tegnap elterveztük. – válaszolt mosolyogva Kristen, és belekarolt Robert-be, majd belevetették magukat a vásárlók tömegébe...

„ Mindig hallgasd meg a másikat, mielőtt bármi rosszat is feltételeznél, mert soha sem tudhatod, hogy mikor – mi fog történni. Lehet, hogy rossz, de lehet, hogy valami jó. De egy esély, mindenkinek jár...”

Tudom, nem lett valami nagy szám, de azért árulkodik némi valóságról ez a novella, amelyben a történtek, bárki mással megeshet - előfordulhat. :) Köszönöm, hogy elolvastad, és ha nem okoz nagy gondot számodra leírnád a véleményedet róla, akár egy  - két mondatban is? Előre is köszönöm.

Így utólag is! :)

By: Love_Day