Chapter 20

Sziasztok. 
Bocsi, amiért a múlt héten nem volt friss. De, az az igazság. Hogy egy kicsit bajban voltam a folytatással. :$ Ez a fejezet két szemszögű. Az első fele Sissy-éből íródott, ami ha nem is lényegesen de, egy kis részileg valamelyest a Nate-tel való kapcsolatának kibontakozásáról szól... A fejezet második fele pedig Kris szemszögéből. Amely remélem, valamelyest tetszeni fog majd nektek. :$ A következő fejezetet, megpróbálom minél előbb hozni. ;)
Az előző fejezethez írt kommenteket, és a kattintásokat, nagyon szépen köszönöm. :)
Kellemes olvasást.
Love
~Dóry~

~ Sissy randija, és Kristen akcióba lépése... ~

(Sissy)

Rég éreztem már magam ennyire felszabadultnak, és kiegyensúlyozottnak. Mint ahogyan a mai napon.

Vasárnap délben csodaszép, és egyben kellemes napra ébredtem. Boldog mosollyal az ajkaimon, másztam ki az ágyból. S miközben egy elfogadható, kényelmes ruhát kerestem a szekrényben, olyasmit tettem, amit eddig még soha sem. Mégpedig azt, hogy énekelgettem. Nem érdekelt, hogy nincs valami jó énekhangom. Ami kicsit rekedtesen szólalt meg.

A választásom, egy koptatott kék farmerre és egy fehér rövid ujjú pólóra esett.

Miután felöltöztem, előhalásztam a szekrényem aljából, a fehér masnis balerina cipőmet. A hajamat pedig a fejem búbján, egy egyszerű lófarokba kötöttem. Az arcomra pedig egy halvány sminket kentem. Soha nem voltam az erős sminkek kedvelője, de még híve sem.

Egy pillanatra megszemléltem magam a tükörben. S miután, elviselhetőnek nyilvánítottam ki magamat, lementem a konyhába. Ahol a Kristen által készített ebédet kezdtem el fogyasztani, reggeli gyanánt. Ebéd közben, türelmesen hallgattam Saraht, aki tanácsokkal igyekezett ellátni, a délutáni programommal kapcsolatban…

-       Ne izgulj. Csak add önmagadat. – mondta Kris, mielőtt kiléptem volna az ajtón.

-       Köszönöm. – bólintottam, majd a Sarah-tól kölcsönkapott, farmer kabátba bújtattam bele magam.

A kapun kilépve, a szívem hevesebben kezdett el verni, amint megpillantottam Nate-t, aki lazán a kocsijának támaszkodott.

-       Szia. – köszöntött mosolyogva, amikor a kocsijához értem.

-       Szia… és köszönöm. – viszonoztam a mosolyát, miközben beszálltam a kocsijába.

Aminek az ajtaját udvariasan ki is nyitotta nekem. Perceken belül ő is beült mellém, majd el is indultunk. Első úti célunk a mozi volt. A moziig vezető utón, egymásról kérdezősködtünk. A moziban beülve, hiába a tekintetemet a vászonra emeltem, még sem tudtam volna meg mondani, hogy mi ment. Csak is a mellettem ülőre tudtam koncentrálni. A pillangóim összevissza csapkodtak a gyomromban, amikor az egyik pillanatról a másikra, összekulcsolta az ujjainkat. Ez cselekedetét észrevéve, rápillantottam. Ahogyan ő is rám. Rám mosolygott, amit nem tudtam nem viszonozni. Majd újra a képernyő felé fordítottam a fejem, mielőtt észrevehette volna rajtam azt, hogy elvörösödtem.

A film végez tele után, úgy döntöttünk, hogy a parkba megyünk. Ahol ismét összekulcsolta az ujjainkat. Miközben sétáltunk, tovább folytattuk az egymásról való kérdezősködést, amit a kocsiban elkezdtünk.

Mint megtudtam, négy éve lakik itt Los Angelesben. S az óta, a tulajdonosa a JOJO – clubnak. Azt is megtudtam, hogy a szüleit még gyerek korábban elvesztette. És, hogy a nagyszülei nevelték fel őt, és a bátyját.

Mesélt a kedvenc filmjeiről, zenéiről és a többi kedvenc dolgairól. Ahogyan én is. Észrevettük, hogy sok közös dolog van bennünk. Bár szeretünk bulizni, mégsem visszük túlzásba a dolgokat…

A délután sajnálatomra, elég hamar eltelt. De, az a tudat vigasztalt, hogy pénteken újra találkozni fogunk. Addig meg telefonon fogjuk tartani a kapcsolatot.

Egy délután leforgása alatt, nagyon is megkedveltem Nate-t. Kedves is, aranyos is meg humoros is. Ritka az olyan ember, mint ő. Mellette, nagyon is jól éreztem magam ezen a napon. Amit azt hiszem, soha sem fogok elfelejteni. Sőt mi több nem is akarom.

-       Bár, már péntek lenne… - sóhajtottam halkan, miközben a fejemet a párnámra fektettem.

Majd hagytam, hogy az álom magával ragadjon…

(Kristen)

A napok olyan gyorsasággal elrepültek a fejünk fölött, hogy azon kaptam, már csütörtök van. Ami két dolgot is jelent. Az egyik az, hogy két tesi órával kezdem a reggelt. A másik pedig azt, hogy Rob is ott lesz. Akit csak távból láttam ezen a héten. Egyszóval, hiányzott. Látni akartam, gyönyörű szemeit, szívdöglesztő – féloldalas mosolyát. Hallani akartam bársonyos hangját. És, ezt a mai napon megkaphatom. Legalábbis ebben reménykedem.

A sulihoz érve, Sissyvel már a lányöltöző felé vettük az irányt. Belépve az öltözőbe köszöntünk a többieknek. Akik közül voltak olyanok, akik visszaköszöntek. De voltak olyanok is, akik nem. Helyesbítek „Miss Pompon királynő” Brooke Evenson. Akivel valamilyen csodálatos módon, nem jöttünk ki jól.

Sajnálatos módon, miközben átöltöztünk képtelen voltam hallgatni az eszementnél – eszementebb terveit. Amik arról szóltak, hogy miként fogja elcsábítani Robot.

-       Majd te véletlenül meglöksz, s én pedig azt fogom majd mondani, hogy fáj a bokám. Biztosan kificamodott. És ekkor ő pedig a segítségemre fog sietni. Azután pedig, szépen lassan meghálálom neki a segítségét. – vázolta fel az egyik tervét, miközben már a cipőjét kötötte be.

-       Csak ne hogy, a kórházi ágyon köss ki… - morogtam halkan, csak úgy, hogy a mellettem álló Sissy hallja.

Amint elkészülődtem, Sissy-vel az oldalamon léptem ki az öltözőből. De, még előtte „véletlenszerűen” neki mentem Boorke-nak, aki bosszankodva utánam kiáltott.

-       Mi az? Nem látsz a szemedtől, Stew?

-       Óh, bocs. – kaptam, a számhoz látványosan – Nem láttalak, pedig annyira szembetűnő a látványod, hogy hihetetlen, amiért nem vettelek észre. – ráztam meg a fejem, meglepődöttséget tettetve.

-       Haha. Ez nagyon humoros volt. Csak kár, hogy senki sem nevetett rajta. – húzta ki magát.

-       Ó, csak hogy nem? Te ebben biztos vagy? Nézz a hátad mögé. –utasítottam, mire hátra nézett, ahol a többiek épp a nevetésüket próbálták visszatartani, kevesebb sikerrel.

Azonban mielőtt rákezdhetett volna egy újabb hisztérikára, megragadtam Sissy karját, és a tornaterembe léptem. Ahol kivételesen, mink hamarabb értünkbe, mint a fiúk, Robbal az élen.

-       Nocsak, Miss Stewart volt olyan kedves, hogy végre megtisztel minket a jelenlétével az órán? – kérdezte, meg Rob tetettet gúnnyal a hangjában.

Honnan tudtam, hogy tetettet? Egyszerű. Csak a szemébe kellett, hogy pillantsak. Ami a boldogságtól csillogott. S csak remélni tudtam, hogy miattam boldog.

-       Nos, hát azt hiszem igen. Gondoltam, megtiszteltettem magam az óráján tanár úr. – feleltem széles mosollyal az arcomon.

-       Igen? Akkor mit szólna ahhoz, ha a mai órán maga bepótolná azokat a feladatokat, amiket a többiek elvégeztek a múlt órán? –húzta fel az egyik szemöldökét kíváncsian.

-       Felőlem. – vontam meg a vállam.

Majd végszóra a többi lány is betért a terembe.

Először mindannyian egy öt körös futást vittünk véghez. A lefutott öt kör után, Rob a többieket a kosarazásra utasította, míg velem a múlt órán vett feladatokat csináltatta meg.

A kisebb feladatokat, minden probléma nélkül megoldottam. Majd legvégül, a kosárra dobás jött. Mivel nekem szükségem volt az egyik kosárra, ezért a társaim csak egy kosár palánkra célozhattak.

Bár tudtam kosarazni. Tudtam, hogy hogyan tartsam a labdát. Még is úgy tettem, mint aki nem igazán tud játszani. De, mind össze csak Rob közelségét akartam érezni. S nem mellesleg Brooke-ot idegesíteni.

Rob látva a „bénázásomat”, mögém lépett. Gyengéden tartotta a kezemet, amelyben a labdát tartottam. Majd el nem eresztve, kezdte el velem együtt, a labdát a palánkra célozni, s rá dobni.

Éreztem, meleg leheletét a fülem mellett. Melytől tejesen libabőrös lettem. A torkomat egy halk, sóhaj hagyta el. Aminek ő természetesen fültanúja volt. Rá emelve a tekintetemet, ajkán egy önelégült vigyor tétlenkedett.

-       Ennyire élvezi a helyzetet, tanár úr? –kérdeztem, kacér mosollyal. – mire, a válasza egy halk: ühüm. –volt.

Hm… na, lássuk, hogy ezután milyen önelégült képed lesz. – húztam ördögi mosolyra a számat, az éppen eszembe jutott ötlet folyamán…