2012. január 21., szombat

Bevezető!

*.*Először is köszöntök mindenkit ezen blogomon is! :) Amin szintén egy RS-történet fog íródni.  Remélem, hogy rövidesen ezt a történetemet is megfogjátok szeretni, ahogyan az eddigieket, s azt is remélem, hogy a véleményeiteket itt is olvashatom majd. 
Na és akkor a történetről egy kis bevezető:


Két vérző szív egymásra lel

A két főszereplő az adott, Kristen Stewart(23.) és Robert Pattinson(27.) személyében. Mind a ketten más - más közből. Eltérő személyek. De mégis  sok dologban hasonlítanak egymásra. 
Hogy miben is? Erre a kérdésre, válaszként hamarosan sor kerül majd.
Kristen ebben a történetben nem az a visszahúzódó típus, hanem egy belevaló - kemény  csaj.
Azonban Robert sem piskóta, ha arról van szó.
Azonban, az első találkozásuk nem éppen jól kezdődik. 
Robert új tanárként érkezik abba az iskolába, amelybe Kristen épp három évnyi ki hagyás után tér majd vissza. Hogy miért? Már az első fejezetben kiderül.
Azonban az iskola igazgatója nem más, mint Kristen édesapja, John Stewart aki nem éppen a kedvességéről híres.
Cinikusak és céltudatosak mind a ketten.
Ám azonban  egy szörnyű és fájdalmas tragédia áldozata miatt, mind kettőjük élete megváltozott. 
Amiben a legeslegjobban hasonlítanak egymásra, hisz mind a kettejüket ugyan az a fájdalmas tragédia ért. Amire viszont csak a későbbiekben derül fény.

Hogy, hogyan és miként talál majd egymásra, Kristen és Robert? S milyen megpróbáltatásokkal kel majd szembenézniük, hogy együtt lehessenek, a sok viszály után? 
Azt, ha soron követed a történetemet akkor megtudhatod. ;)

Ha ez a kis bevezető felkeltette a figyelmedet, akkor légy rendszeres olvasóm, s írj véleményt!  Ha csak csupán maga RobSten páros miatt is kíváncsi vagy a történetre. S ígérem hogy, hálás leszek érte. 

Történet kezdete:   ~Amint a Friendship love - Barátságból szerelem c. történetem befejeződik.~
Szereplők:   ~Az oldalon rövidesen fel lesznek tüntetve, képileg és névileg egyaránt.~
Fejezetek száma: ~Még nem tudni.~
Frissítések: ~Ahogyan esik majd. ~

Cseréket nagyon szívesen fogadok, és adok. Csak kérned kell. ;)

Egyenlőre ennyi. Hamarosan jelentkezem. *.*


alias: ~Dóry~

5 megjegyzés:

  1. Szia.
    Jaj de jó, hogy mégis belekezdesz ebbe. Én személy szerint nagyon örülök neki!!! Mindjárt bejelölöm magam rendszeres olvasódnak.:D
    Már alig várom, hogy hogy fognak alakulni a dolgok Rob és Kristen között.:)

    Puszi, Szandi.:)

    VálaszTörlés
  2. Szia drágám :*!
    Nah, ez érdekesnek hangzik!
    Csak, gondolom, ez a történet is tele lesz fájdalommal. Én nem szeretem, ha a főszereplők szenvednek, egy történetben. De attól persze még érdekel a történeted! :P
    Sőt, alig várom, hogy belekezdj.
    Szép estét!
    N.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon tetszik a bevezető!
    Kíváncsi vagyok hogy alakulnak majd a dolgok!! :)
    Várom a kezdést!
    Puszi, Orsy

    VálaszTörlés
  4. Szióka csajesz!
    Na megint beindult nálad a bogárka?! :D Már várom, vagyis annyira nem mert ha ez elkezdődik akkor a kedvenc általad írt blogod végét jelenit...igen a Friendship love-os sztorid a kedvencem( nem mintha a többit nem szeretném, de ez a best mindegyik közül) :) Viszont, mivel ezt megteremtetted, és a kis bevezető után úgy gondolom, hogy nem kell annyit keseregnem, mert ez a történet is igazán jónak ígérkezik! :)<3 Alejandro "Ale" már el is rabolta a szívem, na meg Lana hajától is nagyon oda meg vissza vagyok!:D ( Remélem nem ők lesznek a gonosz kis némberek! :D :P)
    NA csók cicám! Aztán ügyeskedjél! ;)
    Pusza nyusza
    GG

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nekem nagyon tetszett a bevezető és remélem, hogy ilyen izgis lesz a sztorid is. :)
    Nagyon várom a követ kezőt. :)
    Pusz:Edi

    VálaszTörlés