Novella :)

Hali.
A novellás blogon, fent van a: Valami most kezdődik el c. novella 3. része. Amelyhez a véleményeiteket, reménnyel teli szívvel várom. :)
És még valami.... nyitottam egy újabb blogot, amely kivételesen nem Twilight-os, sem pedig RobSten-es. Hanem, 1D -és.
Tudom, mostanság nagyon felkapott lesz ez az együttes. De, csak reménykedni tudok, hogy majd közületek valamennyiteknek valamelyest elnyeri majd a tetszését.
Két oldalon is meg találhatjátok az újabb történetemet. Hogy miért is van két oldalon? Nos, azért mert lehetséges, hogy nem mindenkinek nyitódik meg azaz oldal. Amelyet elsőként megnyitottam.
Vagy ezen az oldalon: http://azeletemszivasnelkuled.blogger.hu/
Vagy ezen az oldalon: http://azeletemszivasnelkuled.blogspot.com/
nyomon követhetitek a történetet. Amelyben izgalomból, romantikából, humorból nem lesz hiány. ;)

És, így a bejegyzésem végére, ha esetleg még valaki nem olvasta volna el a 22. fejezetet eme blogom történetének, akkor az egy kicsit lejjebb tekerve most megteheti. :)
A 23. fejezet időpontja még kérdéses, de amint kész lesz, már olvashatjátok is.

Love

~Dóry~

Chapter 22

~Kristen válasza, Rob ajánlatára~

(Kristen)

( Jamie Woon - Shoulda )

Este hét óra, és Tom mindjárt itt lesz. Én meg még cipőt sem választottam. Valami laposat akartam, de a lányok meg kijelentették, hogy semmilyen lapos cipőt nem húzhatok a mai estén a lábamra. Így most helyette, valami kényelmesebb magas sarkú között variáltunk mind a hárman. Az egyik hol túlságosan is magas volt, a másik kicsi volt rám, a harmadik túl lapos… és ez így ment kerek félórán át. Mind addig, amíg végül rá nem találtunk, egy ezüstszínű szandálra. Amely pontosan illett a fekete - ezüstszínű ruhámhoz. A hajam most csupán csak begöndörítve bomlott a vállamra.

Mikor mindannyian rendbe szedtük magunkat, máris csatlakoztunk Tomhoz, aki viccelődve bevágta a sértődöttséget a késésünkért. De, pillanatokon belül már ugyan olyan intenzíven fogadott minket, mint az elmúlt két alkalommal…

Megérkezve a mostanra már, mondatni a „közös törzshelyünkre”, alig vártam, hogy újra láthassam Robot. A mai napon csak egyszer láttam őt, de akkor is csak egy szempillantásra.

Nem tudom, hogy mi van köztünk. De azt biztosan tudom, hogy nagyon is vonzódom hozzá.

Amikor a szemeibe nézek, a külvilág megszűnik létezni számomra, és abban a pillanatban csak is ő és én vagyunk. Amikor rám mosolyog, a szívem a torkomban dobog. Amikor megérint, a testem lángra gyúl. Egy szó, mint száz, belehabarodtam. Bár azt, ami köztünk van, azt még nem nevezném „szerelemnek”, de amikor vele vagyok, önmagam vagyok.

Mielőtt a megszokott helyünkhöz érhettünk volna, hirtelen két kar fonódott a csípőmre, és közelebb húzott magához. Az ajkait a nyakam szegletében éreztem. A testem tóduló ijedtség helyét, átvette a meg könnyebbülés és az öröm, abban a pillanatban, amikor a férfias finom kölni illata az orromba kúszott.

Mosollyal az ajkaimon fordultam meg ölelésében, majd karjaimat a nyaka köré vonva, tarkójánál fogva húztam lejjebb a fejét, hogy forró csókban forrjunk össze.

Ajkaink nem játszottak egymással tovább egy percnél, de mégis eszményi volt számomra. S csak bízni tudtam abban, hogy az ő számára is az volt.

-       Szia. – köszöntött, azzal az észvesztő féloldalas mosolyával. Miközben a szemeit végig futatta rajtam. Melytől éreztem, hogy az arcom felforrósodik, ahogyan a testem is.

-       Szia. – köszöntem vissza, viszonozva a mosolyát. És én is alaposan végig futattam a tekintetemet rajta.

Egy egyszerű koptatott farmer volt rajta, egy feliratos fehér pólóval, amely a mellkasára tapadt. Sötét szőke haja, pedig most is kócosan meredt szanaszét, mint mindig.

-       Gyere, üljünk le mink is egy kicsit a többiekhez. –suttogta a fülemben, amitől a testem megborzongott egy pillanatra.

Egyetlen egy hang se jött ki per pillanat a számon, ezért éppen csak bólintásra futotta tőlem. Az egyik kezét a derekamon tartva, vezetett az asztalunkhoz. Ahol a fiúk, örömmel fogadtak engem is, ahogyan a lányokat is előttem pár perccel ezelőtt.

Leültem Bobby mellé, Rob pedig mellém. És miközben az ujjainkat összefonta, az asztalon sorakozó megtöltött poharak egyikét felém tartotta. Amit miután megköszöntem, és a többiekkel összekoccintottam a számhoz emeltem a poharat, és hagytam, hogy a kissé torok maró tömény folyadék lefolyón a torkomon.

Az első kört követte, még három újabb kör. Aminek az elfogyasztása után már a tánc parketten találtam magamat. Először a csajokkal nyomtunk le egy igencsak merszesebb rituálét, amelyet a fiúk nem is hagytak annyiban.

Saraht, Tom húzta közel magához. Sissyt, az időközben hozzánk csatlakozó Nate ölelte magához. Míg engemet, Rob vont a karjaiba.

Hagytam, hogy a zene magával ragadjon. Rob karjai a csípőmre fonódtak, miközben minél közelebb húzott magához.

A csípőnk és a lábaink egymásra hangolódva ringatóztak. Mindaddig amíg Rob maga felé nem fordított. A vágytól izzó tekintetét az enyémekbe fúrta, majd az ajkait az enyémekre nyomta. Az ujjaival végig simított a hátamon, csípőmön egészen addig, amíg a fenekemhez nem ért, amelybe bele is markolt. Eme tettével, egy halk nyögés hagyta el a torkomat. Amely miatt ő győzelemittas mosollyal nézett rám.

~ Hm… ~ hümmögtem magamban. Majd hogy visszavágjak neki, ajkaimat az övére nyomtam. S mielőtt újra belemerülhettünk volna egy forró csókba, megszakítottam ajkaink játékát. De mielőtt elválhattak volna ajkaink, játékosan beleharaptam az alsó ajkába.

A várt reakciót meg is kaptam, ugyanis halkan felmordult, és újra az ajkaimra vetette magát…

(Robert)

Hihetetlen, hogy Kristen mit nem tud kiváltani belőlem, mindenegyes meg mozdulatával, s cselekedetével. Nem elég nekem, hogy ebben a combközépig érő ruhában, már az első perctől kezdve sikerült felkorbácsolnia a vágyaimat. De, még játszadozik is velem. Na, jó azt hiszem ezt az apró kis játékot meg is érdemeltem tőle, hiszen a reakcióján mosolyognom kellett.

Azonban mielőtt itt menten magamé tettem volna, felajánlottam, hogy üljünk le egy kicsit pihenés gyanánt.

Az asztalunk üres volt, aminek tulajdonképpen most örültem is. Legalább így felvezethettem a tervezett kis kiruccanásunkat. Amiről ő még mit sem tud.

-       Van valami programod a hétvégére? – kérdeztem, miközben a szemébe hulló hajtincsét simítottam a füle mögé.

-       Ö… nos, nem igazán. – kezdett bele zavartan – vagyis, de van. Jamie-vel töltöm a hétvégét. – mondta a szemembe nézve. – Miért kérded?

-       Nos, hát… öm, arra gondoltam, hogy esetleg együtt tölthetnénk a hétvégét. – nyögtem ki.

Meglepetten és egyben gondolkodva nézett továbbra is a szemeimbe.

Mielőtt bármit is mondhatott volna, eszembe jutott egy frappáns ötlet.

-       Tom kölcsönadta hétvégre a San Fransicói nyaralóját. És szeretném, ha velem és Emmával tartanál, Jamie-vel együtt. A lányok pedig szerintem, nagyon is örülnének neki. Csak mi négyesben. Na, mit szólsz hozzá? –kérdeztem, kissé tartva a nemleges válasz miatt.

Hosszú perces néma hallgatottsága után az ajkait szólásra nyitotta…

(Kristen)

Huh. Rob ajánlata, eléggé meglepett. Egyrészről féltem a következményektől, hisz ha úgy vesszük, ez a hétvége döntené el a kapcsolatunk végkimenetelét. Másrészről pedig hatalmas boldogság öntötte el a szívemet, annak a gondolatától, hogy egész hétvégén vele lehetek. Egy olyan helyen ahol nem kellene attól tartanunk, hogy valami ismerősbe botlanánk. Akik nem néznék jól szemmel a mi kapcsolatunkat. Hiszen, ha bárki más tudomására jutna a mi kapcsolatunk, akkor annak nem lenne jó vége. Apámat ismerve biztosan, hogy nem.

De most nem az apámmal akartam foglalkozni. Hanem a válaszommal.

Végre együtt tölthetnénk el egy hétvégét, amikor kivesézhetjük nyugodtan azt, amit érzünk a másik iránt. És legalább a lányok is újra együtt lehetnénk. Jamie biztosan nagyon örülne neki, hiszen a Robbal és az Emmával való találkozásunk óta, folyamatosan azon rágja a fülemet. Hogy mikor találkozhat újra velük.

A gondolataim végéhez érve, kimondtam a válaszomat.

-       Részemről rendben. Ahogyan szerintem Jamie részéről is.

Hiszen, már régóta rágja a fülem miattatok. És, szíves örömmel tölteném el veled és a lányokkal ezt a hétvégét.

A válaszomat követően, Rob hitetlenül elmosolyodott és megcsókolt. Felállt mellőlem, és a kezét nyújtotta felém, amelybe mosolyogva csúsztattam bele az enyémet, majd hagytam, hogy újra a táncparkettre vezessen…

Hali! Íme itt is volt a friss feji. Ami tudom, most sem lett valami hosszú. De, most csak ennyire tellett tőlem, másfél óra alatt. :$ De, csak remélni tudom, hogy ez is elnyeri a tetszéseiteket valamennyire. :)

Az előző fejezethez írt kommentekre válaszoltam. Amiket köszönök szépen most is, ahogyan a kattintásokat is. :)

A következő fejezetről annyit, hogy az már arról a bizonyos hétvégi kiruccanásról fog zajlani. 

Kellemes és szép hetet mindenkinek!

Love

~Dóry~

UI: Egy nagyon kedves barátnőm, nem régiben megnyitotta egy újabb blogját. Amely se nem Twilight-os, sem pedig RS fanfiction. Hanem valamelyest saját szereplős. Nekem elnyerte a tetszésemet, s csak remélni tudom, hogy nektek is elfogja majd nyerni a tetszéseiteket.

S ha benéznétek hozzá, és véleményt is alkotnátok neki, annak nagyon örülnék, ahogyan ő is.

Előre is köszönöm mindenkinek, aki ráveszi magát arra, hogy elolvassa a bnőm történetét, és véleményt is hagy nála. :)

A történet címére kattintva, az ajánlott blogon találhatod magad! 

Feel the Music

Extra:

Kristen ruhája és lábbelije

Chapter 21

~ Rob és a féltékenység ~

"Tudni akartam, hogy mi a baja, hogy segíteni tudjak. De így, hogy nem mondja el, nem tudok. S ez szomorúvá tesz..."

(Kristen)

De mielőtt véghezvittem volna a tervemet, körbe néztem a teremben. Mindaddig, amíg a tekintetem nem találkozott Brooke-val. Ami a gyűlölettől szikrázott. Egy széles mosolyt virítottam felé, majd a tervemre összpontosítottam.

A talajra ért labdáért, csigalassúsággal hajoltam le. Úgy, hogy Rob teljes rálátást nyerhessen a fenekemre. Majd ugyanolyan lassúsággal egyenesedtem ki, mint amilyen lassúsággal lehajoltam.

A várt reakció nem maradt el, ugyan is amikor Robra pillantottam, a tekintetében megláttam azt a bizonyos vágyat, amelyet én is éreztem. Azonban arra egyáltalán nem számítottam, hogy eme akciómat a teremben lévő hím negyedek is végig figyelemmel követték. Amire hangos füttyel reagáltak. Éreztem amint az arcomat ellepi a pír. Igyekeztem nem a füttyögést nem abba hagyó fiúkra koncentrálni, helyettük csak is Robot figyeltem. Akinek a tekintete az egyik percről a másikra váltott át. Vágytól izzó tekintetből – méregtől izzó tekinteté.

-       Mi lenne, ha a játékra koncentrálna az osztály? – szólalt meg Rob, dühösen a társaim felé fordítva a fejét.

A dühös mély hangra mindenki a játékot kezdte el tovább folytatni.

A hangjától megborzongtam, de nem a félelem miatt. Boldogsággal öntött el a tudat, a reakcióját hallva – s látva.

-       Maga pedig Stewart, gyakorolja tovább a palánkra dobást. S ha kérhetem, ne most gyakoroljon erobikot! – nézett rám morcosan, majd a szertár felé vette az irányt.

Kissé értetlenül követtem végig figyelemmel a lépéseit, amelyek rövid időn belül el is tűntek a szertár ajtaja mögött. Megbántottam volna talán? –kérdeztem magamtól éppen, amikor hirtelen a csengő fülsüketítő hangja megszólalt.

Megvártam, amíg a többiek lassan elhagyták a termet, a szertár felé mentem.

Belépve a szertárba, Rob épp háttal állt nekem. A homlokát a szemben lévő falnak támasztotta, két keze között. Nem tudtam mi tévő legyek. Hogy odamenjek –e hozzá, vagy éppen szólítsam meg netalán?

A szívemre hallgatva, odasétáltam mögé, majd a karjaimat a mellkasára fontam. Éreztem a kezeim alatt, amint a le – felemelkedő mellkasa, lassabb tempóra váltott. Majd amikor észrevettem, hogy kissé lenyugodott magam felé fordítottam a testét, és a tekintetemet az övéibe mélyesztettem…

"Amikor a lélegzetvételünk csillapodni látszódott, a szemeibe pillantva nyögtem ki az az egyetlen mondatott, amelyet már abban a pillanatban ki kellett volna mondanom,amikor azt kérdezte: mi a baj?"

(Robert)

Akármennyire is szerettem volna továbbra is a közelében lenni, mégsem ment. A bennem felgyülemlő vágytól, s méregtől - amelyet inkább nevezhetnék féltékenységnek-. Képtelen lettem volna továbbra is megálljt parancsolni testemnek, s egyaránt magamnak is. Az ellen, hogy ott helyben a karjaim közé ne zárjam törékeny porcelán testét. S ajkaimat ne helyezzem az övéire. Amikor megérintettem őt, boldogság öntötte el a szívemet, hogy a teste remegését én váltottam ki belőle. Amikor mélyen beszívtam csodás illatát, a szívem és a lelkem egyaránt megnyugodott. Amiért újra közelebb érezhettem őt magamhoz.

De amikor lehajol azért a rohadt labdáért, a lélegzetem is elakadt. Csodás hosszú lábait, már volt alkalmam látni, amikor azt a rövid ruhát viselte. De, most ahogyan a rajta lévő nadrág a lábára, combjára és egyaránt a fenekére feszült… kis híján elvesztettem a fejemet. S ráadásul, amikor a teremben lévő fiúk, hangos füttyszóval reagáltak Kristen mozdulatára, már nem csak az iránta vágy borította el elmémet, hanem a féltékenység is.

Tudtam, és tudom. Sőt mi több látom is, hogy Kristen gyönyörű lány, vagyis nő. De számomra ő a leggyönyörűbb nő a világon. Ezért is voltam képtelen továbbra is figyelemmel kísérni, azt amint a vele egykorú fiú társai szinte a szemükkel vetkőztetik le azt a nőt, akibe belehabarodtam. Mert igenis, kezdek beleszeretni.

Legszívesebben mindegyik srácnak a képét beverném, már csupán azért amiért Krisre tekintettek.

Mérgemben ököllel csaptam bele az előttem álló falba, aminek a fejemet támasztottam.

Majd hirtelen két meleg kar ölelését éreztem meg magamon. Amint az illata az orromba kúszott az illetőnek, éreztem amint a testemben tóduló düh, lassan csillapodni kezd. Megnyugtatott a közelsége.

Pár perc elteltével, Kristen maga felé fordított. A gyönyörű smaragdzöld szemei újra magukba szippantották az enyémeket. S ha akartam volna se tudtam volna elszakítani a tekintetemet az övéitől.

-       Nagyon fáj? – szólalt meg.

Értetlen tekintetemet látván, az egyik kezével feljebb emelte a jobb kezemet. Pont asztat, amellyel nemrégiben a falba vertem.

-       Nem. –feleltem, miközben a kezét a számhoz emeltem. S belecsókoltam puha tenyerébe.

Lehunyta szemeit, ezzel meg szakítva a szemkontaktusunkat.

-       Mi a baj? – kérdezte, még mindig lecsukott szemekkel.

-       Semmi. – suttogtam halkan.

Nem akartam hazudni neki, de mégsem tudtam megmondani azt neki, hogy egyszerűen féltékeny voltam.

Válaszomat követően, kezét kicsúsztatta az enyémből és hátrébb lépett.

Értetlenül néztem rá, ám de amikor a szemeibe néztem, a csalódottság és a szomorúság szikráját véltem fel ismerni bennük…

(Kristen)

A csalódottság és egyben szomorúság járta át a testemet ebben a pillanatban. Amiért, nem mondta el mi bántja. Tudni akartam, hogy mi a baja. Segíteni akartam neki. De így, hogy nem mondja el. Nem tudok. S, ez szomorúvá tesz.

Kénytelenül, de kiszakítottam magamat a karjai közül, és az ajtó felé fordultam. Magam sem igazán értem, a viselkedésemet. De, most épp nem a viselkedésem érdekelt.

Mielőtt kiléphettem volna az ajtón, hirtelen két kéz fonódott a derekamra. Megállásra készttetve.

Rob maga felé fordított, s miközben az egyik kezét még mindig a csípőmön pihentette, míg a másik kezével az arcomon simított végig. Lehunytam a szemeimet, és az arcomat a tenyerébe fektettem. Először meleg leheletét, majd az ajkait éreztem meg az enyémeken. Felső, majd alsó ajkamat szívogatta, melytől azok résnyire nyitódtak, csak hogy szabad utat engedjek kutakodó nyelvének. Nyelveink és ajkaink forró játéka közepettében, a karjaimat a nyaka köré fontam, míg ő az övéivel a fenekemet megemelve ültetett fel az asztalára.

Elszakadva ajkaitól, a homlokát az enyémnek támasztotta. És miközben a kezeivel a derekamat simogatta, a tekintetét újra az enyémekbe fúrta.

(Robert)

Annyira felemelő érzés volt, újra az ajkait az enyémeken érezni. Ha nem lett volna levegőre szükségünk, akkor akár egy egész életen át csókoltam volt őt tovább.

Amikor a lélegzetvételünk csillapodni látszódott, a szemeibe pillantva nyögtem ki azt az egyetlen mondatott, amelyet már abban a pillanatban ki kellett volna mondanom, amikor azt kérdezte: mi a baj?

-       Féltékeny lettem.

Most én rajtam volt a sor, hogy lecsukjam a szemeimet. Egyszerűen nem tudtam azokba a csodálatosan szép szemekbe nézni. Magamban számoltam a perceket, hogy mikor is fogja magát újra kiszakítani az ölelésemből, és hagy itt.

Már az ötödik percnél jártam, amikor kinyitottam a szemeimet. S ő még mindig a karjaim között volt. Az arcára emeltem a tekintetemet. Mire az ajkai gyönyörű mosolyra húzódtak.

-       Köszönöm, hogy elmondtad. – suttogta közel az ajkaimhoz, és megcsókolt.

Amit nem tudtam nem viszonozni.

Sajnálatunkra a csókunkat meg kellett, hogy szakítsuk ugyanis megszólalt a csengő. Kristennek pedig órára kellett mennie.

Pár apró csók váltása után, Kristen magamra hagyott a szertárban. Az arcomra pedig, egy boldog mosoly terült szét…

Hali!

Hát, ennyi volt mára ez a fejezet. Ami, hát nos... csak remélni tudok, hogy elnyerte a tetszéseiteket. :)

Az előző fejihez írt kommentekre, már válaszoltam. Amit nagyon szépen köszönök mindenkinek, ahogyan a kattintásokat is. :)

A szereplők képei között, található egy kép Kristen szüleiről. Akik csak az én történetem alapján, a szülei. :D

Kellemes és szép hétvégét nektek.

Love

~Dóry~

Chapter 20

Sziasztok. 
Bocsi, amiért a múlt héten nem volt friss. De, az az igazság. Hogy egy kicsit bajban voltam a folytatással. :$ Ez a fejezet két szemszögű. Az első fele Sissy-éből íródott, ami ha nem is lényegesen de, egy kis részileg valamelyest a Nate-tel való kapcsolatának kibontakozásáról szól... A fejezet második fele pedig Kris szemszögéből. Amely remélem, valamelyest tetszeni fog majd nektek. :$ A következő fejezetet, megpróbálom minél előbb hozni. ;)
Az előző fejezethez írt kommenteket, és a kattintásokat, nagyon szépen köszönöm. :)
Kellemes olvasást.
Love
~Dóry~

~ Sissy randija, és Kristen akcióba lépése... ~

(Sissy)

Rég éreztem már magam ennyire felszabadultnak, és kiegyensúlyozottnak. Mint ahogyan a mai napon.

Vasárnap délben csodaszép, és egyben kellemes napra ébredtem. Boldog mosollyal az ajkaimon, másztam ki az ágyból. S miközben egy elfogadható, kényelmes ruhát kerestem a szekrényben, olyasmit tettem, amit eddig még soha sem. Mégpedig azt, hogy énekelgettem. Nem érdekelt, hogy nincs valami jó énekhangom. Ami kicsit rekedtesen szólalt meg.

A választásom, egy koptatott kék farmerre és egy fehér rövid ujjú pólóra esett.

Miután felöltöztem, előhalásztam a szekrényem aljából, a fehér masnis balerina cipőmet. A hajamat pedig a fejem búbján, egy egyszerű lófarokba kötöttem. Az arcomra pedig egy halvány sminket kentem. Soha nem voltam az erős sminkek kedvelője, de még híve sem.

Egy pillanatra megszemléltem magam a tükörben. S miután, elviselhetőnek nyilvánítottam ki magamat, lementem a konyhába. Ahol a Kristen által készített ebédet kezdtem el fogyasztani, reggeli gyanánt. Ebéd közben, türelmesen hallgattam Saraht, aki tanácsokkal igyekezett ellátni, a délutáni programommal kapcsolatban…

-       Ne izgulj. Csak add önmagadat. – mondta Kris, mielőtt kiléptem volna az ajtón.

-       Köszönöm. – bólintottam, majd a Sarah-tól kölcsönkapott, farmer kabátba bújtattam bele magam.

A kapun kilépve, a szívem hevesebben kezdett el verni, amint megpillantottam Nate-t, aki lazán a kocsijának támaszkodott.

-       Szia. – köszöntött mosolyogva, amikor a kocsijához értem.

-       Szia… és köszönöm. – viszonoztam a mosolyát, miközben beszálltam a kocsijába.

Aminek az ajtaját udvariasan ki is nyitotta nekem. Perceken belül ő is beült mellém, majd el is indultunk. Első úti célunk a mozi volt. A moziig vezető utón, egymásról kérdezősködtünk. A moziban beülve, hiába a tekintetemet a vászonra emeltem, még sem tudtam volna meg mondani, hogy mi ment. Csak is a mellettem ülőre tudtam koncentrálni. A pillangóim összevissza csapkodtak a gyomromban, amikor az egyik pillanatról a másikra, összekulcsolta az ujjainkat. Ez cselekedetét észrevéve, rápillantottam. Ahogyan ő is rám. Rám mosolygott, amit nem tudtam nem viszonozni. Majd újra a képernyő felé fordítottam a fejem, mielőtt észrevehette volna rajtam azt, hogy elvörösödtem.

A film végez tele után, úgy döntöttünk, hogy a parkba megyünk. Ahol ismét összekulcsolta az ujjainkat. Miközben sétáltunk, tovább folytattuk az egymásról való kérdezősködést, amit a kocsiban elkezdtünk.

Mint megtudtam, négy éve lakik itt Los Angelesben. S az óta, a tulajdonosa a JOJO – clubnak. Azt is megtudtam, hogy a szüleit még gyerek korábban elvesztette. És, hogy a nagyszülei nevelték fel őt, és a bátyját.

Mesélt a kedvenc filmjeiről, zenéiről és a többi kedvenc dolgairól. Ahogyan én is. Észrevettük, hogy sok közös dolog van bennünk. Bár szeretünk bulizni, mégsem visszük túlzásba a dolgokat…

A délután sajnálatomra, elég hamar eltelt. De, az a tudat vigasztalt, hogy pénteken újra találkozni fogunk. Addig meg telefonon fogjuk tartani a kapcsolatot.

Egy délután leforgása alatt, nagyon is megkedveltem Nate-t. Kedves is, aranyos is meg humoros is. Ritka az olyan ember, mint ő. Mellette, nagyon is jól éreztem magam ezen a napon. Amit azt hiszem, soha sem fogok elfelejteni. Sőt mi több nem is akarom.

-       Bár, már péntek lenne… - sóhajtottam halkan, miközben a fejemet a párnámra fektettem.

Majd hagytam, hogy az álom magával ragadjon…

(Kristen)

A napok olyan gyorsasággal elrepültek a fejünk fölött, hogy azon kaptam, már csütörtök van. Ami két dolgot is jelent. Az egyik az, hogy két tesi órával kezdem a reggelt. A másik pedig azt, hogy Rob is ott lesz. Akit csak távból láttam ezen a héten. Egyszóval, hiányzott. Látni akartam, gyönyörű szemeit, szívdöglesztő – féloldalas mosolyát. Hallani akartam bársonyos hangját. És, ezt a mai napon megkaphatom. Legalábbis ebben reménykedem.

A sulihoz érve, Sissyvel már a lányöltöző felé vettük az irányt. Belépve az öltözőbe köszöntünk a többieknek. Akik közül voltak olyanok, akik visszaköszöntek. De voltak olyanok is, akik nem. Helyesbítek „Miss Pompon királynő” Brooke Evenson. Akivel valamilyen csodálatos módon, nem jöttünk ki jól.

Sajnálatos módon, miközben átöltöztünk képtelen voltam hallgatni az eszementnél – eszementebb terveit. Amik arról szóltak, hogy miként fogja elcsábítani Robot.

-       Majd te véletlenül meglöksz, s én pedig azt fogom majd mondani, hogy fáj a bokám. Biztosan kificamodott. És ekkor ő pedig a segítségemre fog sietni. Azután pedig, szépen lassan meghálálom neki a segítségét. – vázolta fel az egyik tervét, miközben már a cipőjét kötötte be.

-       Csak ne hogy, a kórházi ágyon köss ki… - morogtam halkan, csak úgy, hogy a mellettem álló Sissy hallja.

Amint elkészülődtem, Sissy-vel az oldalamon léptem ki az öltözőből. De, még előtte „véletlenszerűen” neki mentem Boorke-nak, aki bosszankodva utánam kiáltott.

-       Mi az? Nem látsz a szemedtől, Stew?

-       Óh, bocs. – kaptam, a számhoz látványosan – Nem láttalak, pedig annyira szembetűnő a látványod, hogy hihetetlen, amiért nem vettelek észre. – ráztam meg a fejem, meglepődöttséget tettetve.

-       Haha. Ez nagyon humoros volt. Csak kár, hogy senki sem nevetett rajta. – húzta ki magát.

-       Ó, csak hogy nem? Te ebben biztos vagy? Nézz a hátad mögé. –utasítottam, mire hátra nézett, ahol a többiek épp a nevetésüket próbálták visszatartani, kevesebb sikerrel.

Azonban mielőtt rákezdhetett volna egy újabb hisztérikára, megragadtam Sissy karját, és a tornaterembe léptem. Ahol kivételesen, mink hamarabb értünkbe, mint a fiúk, Robbal az élen.

-       Nocsak, Miss Stewart volt olyan kedves, hogy végre megtisztel minket a jelenlétével az órán? – kérdezte, meg Rob tetettet gúnnyal a hangjában.

Honnan tudtam, hogy tetettet? Egyszerű. Csak a szemébe kellett, hogy pillantsak. Ami a boldogságtól csillogott. S csak remélni tudtam, hogy miattam boldog.

-       Nos, hát azt hiszem igen. Gondoltam, megtiszteltettem magam az óráján tanár úr. – feleltem széles mosollyal az arcomon.

-       Igen? Akkor mit szólna ahhoz, ha a mai órán maga bepótolná azokat a feladatokat, amiket a többiek elvégeztek a múlt órán? –húzta fel az egyik szemöldökét kíváncsian.

-       Felőlem. – vontam meg a vállam.

Majd végszóra a többi lány is betért a terembe.

Először mindannyian egy öt körös futást vittünk véghez. A lefutott öt kör után, Rob a többieket a kosarazásra utasította, míg velem a múlt órán vett feladatokat csináltatta meg.

A kisebb feladatokat, minden probléma nélkül megoldottam. Majd legvégül, a kosárra dobás jött. Mivel nekem szükségem volt az egyik kosárra, ezért a társaim csak egy kosár palánkra célozhattak.

Bár tudtam kosarazni. Tudtam, hogy hogyan tartsam a labdát. Még is úgy tettem, mint aki nem igazán tud játszani. De, mind össze csak Rob közelségét akartam érezni. S nem mellesleg Brooke-ot idegesíteni.

Rob látva a „bénázásomat”, mögém lépett. Gyengéden tartotta a kezemet, amelyben a labdát tartottam. Majd el nem eresztve, kezdte el velem együtt, a labdát a palánkra célozni, s rá dobni.

Éreztem, meleg leheletét a fülem mellett. Melytől tejesen libabőrös lettem. A torkomat egy halk, sóhaj hagyta el. Aminek ő természetesen fültanúja volt. Rá emelve a tekintetemet, ajkán egy önelégült vigyor tétlenkedett.

-       Ennyire élvezi a helyzetet, tanár úr? –kérdeztem, kacér mosollyal. – mire, a válasza egy halk: ühüm. –volt.

Hm… na, lássuk, hogy ezután milyen önelégült képed lesz. – húztam ördögi mosolyra a számat, az éppen eszembe jutott ötlet folyamán…

Chapter 19

(Kristen)

Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő. De azt igenis tudtam, hogy ha nem kerítek elő valahonnan egy aszpirint, akkor szét fog robbanni a fejem. Mielőtt kinyithattam volna a szemeimet, a hátamra akartam fordulni. Ám de, helyette a padlón találtam magam.

Ijedten pattantak ki a szemeim, miközben a fenekem sajgott az ütéstől. Körbe néztem, és a nappalinkban találtam magam. Egyenesen a kanapé mellett. Amiről két gyönyörű szürkéskék szempár nézett rám, aggódva.

Már épp kérdőre akartam volna vonni, hogy mégis mit keres ő itt, amikor a fejembe egy újabb adag fájdalom nyílalt.

Így nagy nehezen, de feltápászkodtam és a konyha felé kezdtem el venni az irányt.

Amint a konyhába értem rögtön, gyógyszer után kezdtem el kajtatni. Ami, amikor a kezembe akadt, egy pohár vízzel be is vettem.

Pár percig lecsukott szemekkel, álltam a szekrényre támaszkodva. Közben igyekeztem visszaidézni magamban, az este történteket.

A tánc, a csók, a játszott dal… a hajnali csetlés – botlásaim, és Rob… - Ó te jó ég! Rob valóban megcsókolt. És én is őt. És… és… most itt van. Itt töltötte az éjszakát.

Rendben, Kristen! Mély levegő. – Először beszív, majd kifúj!... –ismételgettem magamban, majd miután kissé sikerült lenyugodnom. Újra kinyitottam a szemeimet.

Megtörtént az első csók. És a második is… és kitudja már, hogy hányadiknál járunk?! A lényeg, hogy az első csókunkat egyikünk sem bánta meg. Akkor nyilván való, hogy az utána követőket sem.

Vajon, ezek után, hogyan tovább? Hogy lesz? Mondjuk, elvisz majd valahova „randizni”? Egyáltalán, eljutunk –e odáig?

S mi van, ha ő a tegnap este történtekre nem is emlékszik? Ha meg mégis, mi van akkor, ha ő nem kér belőlem?

Ha itt állsz, és csak találgatsz, akkor biztosan nem lesz semmi sem! –szóltam magamra.

Mély levegő vétel után, rá vettem magamat arra, hogy visszatérek a nappaliba. És megkérdezem tőle, hogy akkor hogyan is tovább. – Na, akkor rajta. –

A nappaliba érve, Rob telefonja meg szólalt. Amit nem sokkal később rá, fel is vett.

- Halló? … igen, bocs ne haragudj. Nem, de hogy is. Tudom… Épp és egészséges vagyok. Jó – jó. Már megyek is. Rendben, viszek azt is… Neked is, szia. – dünnyögte a telefonba, miközben a cipőjébe bújt bele.

Elvéve a készüléket a fülétől, a tekintetét rám emelte.

-       Minden rendben? – szólaltunk meg egyszerre, mire mind a ketten elmosolyogtuk magunkat.

-       Velem igen. És, veled? – válaszoltam először, s egy újabb kérdést tettem fel.

-       Persze. Csak Liz volt az… - a név hallatán, éreztem amint egy enyhe keserűség járja át a testem. Ezek szerint, van valakije. Aki… aki otthon várja őt… és, és ahelyett, hogy vele lenne, itt van velem. Annyira elkeseredettnek, és zavarodottnak éreznem magam, hogy magamra kellett szóljak. Ne, hogy elbőgjem magam. – a nővérem. – fejezte be a mondatot.

-       Hogy ki? Kid? –kérdeztem döbbenten.

-       Lizzy, a nővérem. –felelte, mosolyogva.

-       Óh… - egyszerre könnyebbültem meg, és süllyedtem el szégyenemben, a gondolataim miatt.

A nővére. És, én meg még azt hittem, hogy a barátnője. Akit, ha úgy vesszük majdnem megcsalt, velem. Ha ez így lett volna… huhh… nem is tudom, mit tettem volna.

-       Miért? Mire gondoltál? – kérdezte közvetlen közelről. Amikor újra felpillantottam, az észvesztő tekintetének a rabjává váltam, pillanatokon belül.

Éreztem amint az egyik karját a derekam köré kulcsolta. Éreztem amint a másik karjával, a fülem mögé tűr egy tincset. S éreztem, meleg leheletét ajkaimon.

-       Én… én… - kezdtem volna bele, azonban a lehelete és az ujjai érintésétől, a szó a torkomban szorult. Válaszom helyett, a karjaimat a nyaka köré fontam. Így húzva őt közelebb magamhoz.

-       Nem kell semmit sem mondanod. Mert már tudom a választ. – mosolyogva suttogott bele ajkaimba, amire pillanatokon belül lecsapott.

Annyira puhán és lágyan érintette az ajkaimat, az övéivel, hogyha nem tartott volna szorosan, menten elfolytam volna karjai között.

Azonban ez a csodás pillanat nem tartott tovább, hála a sorstársamnak.

-       Légyszi, hol egy fájdalomcsillapító? Mindjárt szétszakad a fejem. – nyögött fel barátnőm, amire kelletlenül, de elszakadtunk egymástól.

-       Konyhában az asztalon találsz egy dobozzal. – mondtam rá pillantva.

S még mindig nyüglődve, vonszolta be magát a konyhába.

Majd visszafordultam Rob felé.

-       Mennem kel. – suttogta szomorúan.

-       Tudom. –sóhajtottam fel, csalódottan.

-       Esetleg holnap elmehetnénk valahová? –nézett vissza rám, miközben az ajtóig kísértem őt.

-       Öm… holnap? –kérdeztem vissza, mire a válasz egy bólintás volt. Gondolkozni kezdtem az ajánlatán. Amire, bár nagyon szerettem volna igent mondani. De, mégsem tehettem. Hiszen megígértem Jamie-nek, hogy a holnapi napot csak is vele fogom tölteni. – Sajnálom, de a holnap nekem nem jó. Már megígértem Jamie-nek, hogy csapunk egy anya – lánya napot.

-       Óh, hát… értem. – vakarta meg a tarkóját, zavartan. – Akkor majd máskor… érezzétek jól magatokat, és add át neki az üdvözletemet. Majd… találkozunk.

-       Rendben. Átadom neki, te pedig Emmának add át… - suttogtam halkan, ugyanis ismét az ajkaim felé kezdett el hajolni.

A búcsúcsókunk, rövidnek, ám de mégis érzékibbre sikerült.

- Szia.

- Szia.

Köszöntünk el egymástól, majd Rob elengedett és elindult a kapu irányában. Ahonnan még visszapillantott rám. És egy féloldalas mosollyal ajándékozott meg.

Amint kilépett a kapun, az ajkaimon boldog mosollyal csuktam be magam után az ajtót…

(Robert)

Miután egy búcsúcsókkal elváltam Kristentől, egy boldog mosollyal az arcomon lézengtem egész nap, otthon a házban. A tegnap este, és a ma reggel volt életem egyik legcsodásabb pillanatai. Nem érdekelt, hogy az állásomat veszélyeztetem azzal, ha Krissel vagyok. Egyedül csak is az, hogy magam mellett tudhassam és érezhessem őt.

Igaz Lizzytől megkaptam a késői hazatérésem miatti leszidást, de az örömtől, amit éreztem, s érzek nem tudott elkedvteleníteni.

Egésznap vidáman dúdolgattam, és Emmával játszadoztam. Nem érzékelve az időt sem.

Lizzy meg is jegyezte, hogy már rég látott ilyen vidámnak. S azt is hozzá tette, hogy szeretné mielőbb megismerni azt a személyt, aki miatt így viselkednem. Mire megígértem neki, hogy a meglepetésem után - amit a mai napon alaposan elkészítettem Tommal együtt -, ha Kristennel együtt lehetek, akkor majd bemutatom őt neki.

Este miután Emmát lefektettem, százszor is eljátszottam azzal a gondolattal, hogy Kristen és én egy párt alkotunk. S, hogy együtt vagyunk mind a négyen.

…de ekkor még nem is sejtettem, hogy ez a kívánság milyen nehézségeket fog majd elém - elénk állítani…

~Sziasztok. 

Sorry, a fejezet miatt. De, konkrétan egyáltalán nem tudtam ráhangolódni most a fejezetre. Egész nap rossz hangulatú voltam/ s vagyok, hogy ma valahogyan semmihez sincs kedvem. De, mivel tegnap megígértem, hogy ma meg kapjátok a frisst, így hozzá  fogtam a befejezéséhez. Amiről... hát, inkább nem is mondok semmit. Csak annyit, hogy ez nem lett éppen valami jó. Amiért bocsánatot is kérek tőletek. Sajnálom, hogy csalódást okoztam nektek. :(

S csak remélni tudom, hogy ez fejezet miatt nem fogtok elpártolni tőlem. Igyekszem a következő fejezetet mihamarabb és valamivel érdekesebbre megírni. 

Az előző fejezetre kapott kommenteket köszönöm. Már válaszoltam is rájuk. :)

Love

~Dóry~

Novella

Sziasztok. 


Annak a 19. fejezetnek már a fele kész van. Bár igazán ég a pofám, hogy a héten csak a feléig jutottam el a fejezetnek. Nem akarom magam mentegetni, de tényleg annyi minden összejött ezen a héten is számomra, hogy azt sem tudtam valójában, hogy mikor milyen nap van, meg hogy hol is áll pontosan a fejem. Mert hogy a nyakamon az oké... de, hogy gondolatban? Nagyon messzire az biztos. 
Ugyan is, mint mindenki másnak aki gimis, mostanában volt/lesz az érettségije, ballagása és mi egyebe. Na ez volt a szomszédunkban is. Azaz a szomszéd fiúnak volt a gimis ballagása. És arra készültünk, mivel hogy meghívott vendégek voltunk. :/ Szóval sürgés - forgás volt ez a hetem. Ráadásul holnap pedig anyák napja. Aminek a délelőttjén nem lesz időm írni, de délután már igen. S azon leszek, hogy még a holnapi nap folyamán betudjam fejezni, és hogy felrakjam. :) 


Második ok, amiért most írtam. Mint ahogyan azt láthatjátok is a címből, "novella"második része is elkészült. Amit már fent is olvashattok a novellás blogomon, amelyen az első részt is olvashattátok. 
S, csak remélni tudom, hogy megértetek engem. Mert higgyétek el, akármennyire is igyekszem arra törekszeni, hogy friss fejezettel szolgáljak nektek hetente, ez nem mindig sikerül. Sajnálom.
És csak arra tudlak kérni titeket, hogy értsetek meg. :$


Ha sikerült befejeznem a fejezetet, azon nyomban fel is teszem.


Love
Dóry

Chapter 18

~ Ha túl sok volt az alkohol mennyiség... ~

(Kristen)

Amióta Sissy besomfordált engem a szobámba, csak is forgolódom az ágyamban. Próbáltam elaludni, de sehogy sem tudtam. Mert a gondolataim csak is az este körül jártak.

A táncom Robbal, a kezei érintése a testemen. Az ajkai édes játéka az enyémeken, teljesen felpezsdíttette a véremet.

Annyira vágytam az érintéseire, és csókjaira is, hogy úgy döntöttem megkeresem Robot. De ahhoz, hogy ezt a tervemet megvalósítsam, meg kéne próbálnom épségben és halkan ki osonni a szobából. 

Ami természetesen, nem ment...

Próbáltam lekászálódni az ágyról azonban az egyik lábam beakadt a takaróba, így amikor oldalra fordultam, egyenest a padlóval találtam magam szemben. Ez árán koppantam egyet, ráadásul a könyökömet is sikerült bevernem az ágy lábába.

-       Nem várok én vendéget. –mormogtam halkan, miközben megdörzsöltem a könyökömet.

Majd igyekeztem kibújtatni a lábamat a takaróból. Talán, három vagy négy percet vehettem igénybe, amikorra a lábam szabaddá vált.

-       Úúú… végre visszakaptalak. – emeltem fel a lábamat, és a szám elé emeltem. – Már többé nem bánthat téged ez a csúnya, szörnyeteg. – mondtam, egy puszit nyomva a lábamra.

Azután pedig arrébb löktem a takarót, valamerre.

Ezt követően próbáltam lábra állni, de nagy nehezen sikerült is. Amikor már éreztem, hogy biztos lábakon állok, az ajtó iránya felé mentem. Azonban, tökre olyan fura volt az egész. Mintha körbe – körbe forogna a szobám.

Ezen az elképzelésen, fel is röhögtem.

-       Egy pörgő szoba! Ez király. – mondtam magamnak.

Miközben az ajkaimon még mindig széles vigyor ékeskedett, neki mentem valaminek. Ami igencsak nagy erőbe volt, ugyanis a térdem igencsak meg érezte az ütést.

-       Hogy az a rohadt kurva életbe. – szidtam káromkodva, a kis szekrényt –miután megtudakoltam, hogy mi is volt az a bútordarab. – Még is, hogy képzelted te, azt hogy elállod az utamat? –rúgtam bele a másik lábammal a szekrénybe.

Amit nem kellett volna, ugyanis most a másik lábam kezdett el fájni.

Miután a fájdalmaim kezdtek, enyhülni, magam elé tartottam a kezeimet. Így tapogatva ki az ajtót.

Amikor nagy nehezen eljutottam az ajtóig, egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat, amiért magam mögött tudhatom a szobámat.

Elbotladozva a lépcsőig, azon törtem a fejemet, hogy vajon Rob hol lehet most? Vagy az egyik szobában, vagy esetleg lent a nappaliban? Ha a megérzéseim nem csalnak, akkor a nappaliban lesz. A korlátra téve az egyik kezemet, lépkedtem le a lépcsőn. Körülbelül, már csak kettő – avagy három lépcsőfok maradhatott, amikor magamat kezdtem el dicsérni. Amiért esés nélkül jutottam le idáig. Örömömben, ugrásra készülődtem.

Hiszen, mi nekem ez a két vagy három lépcsőfok?

Elengedve a korlátot, ugrásra készülődtem. Pont úgy, mint a kis gyerekek a hatalmas tócsákba.

Elrugaszkodva arról a lépcsőfokról, amelyen álltam, ugrani kezdtem.

Azonban a talpra esés helyet, fenékre esés lett. S ráadásul a kezeim beleakadtak valami vezeték félébe, így azt is sikerült magam után rántanom. Ami hatalmas nagy csattanással ért a padlóra.

Hallottam amint Sarah és Sissy felsikítottak. És hallottam Rob, mérges motyogásait.

Nem telt bele pár perc, amikor is lépteket hallottam a lépcső irányából, majd hirtelen egy láb ütközött nekem. Aki nem sokkal később hanyatt vágódott rajtam.

A történtek eredménye olyan nagy hatással volt rám, hogy hangosan kezdtem el nevetni. Valaki felcsukta a villanyt, aki nem más volt, mint Sissy, aki aggódva és egyben idegesen vizslatott engem, és a rajtam elterülő Saraht.

-       Még is mi a csudát csinálsz te, Kris itt hajnali négy órakor? És, hogy kerültél a padlóra? És, azt meg hogyan került le melléd? –nézett rám, majd a mellettem lévő gépemre.

-       Én, csak le akartam jönni. És leugrottam a lépcsőről, mert azt hittem, hogy talpra fogok esni. De mint kiderült, én nem vagyok macskanő. Bár, az a fekete bőr ruha nem is néz ki olyan jól. Szerinted jól állna rajtam? –néztem rá, utána pedig a mellette álló Robra. – Rob, szerinted hogyan állna rajtam, egy macskanő jelmez? –kérdeztem, meg inkább tőle.

-       Nagyon szexin. Sőt mi több, nagyon dögösen. –felelte, mosolyogva.

    A válasza, huncut vigyorra késztetett. És azonnal az eszembe is jutott, hogy be kell szereznem egy olyan maskarát.

-       Kristen, inkább visszakísérlek a szobádba. Ahol jól ki fogod aludni magad. – lépett közelebb Sissy.

Aki először Saraht akarta felsegíteni rólam. De, mint kiderült. Barátnőm benyomta a szunyát. Ez a testhelyzet, egy újabb röhögő görcsöt váltott ki belőlem.

-       Azt hiszem, én innen egy jó darabig el sem fogok mozdulni. –mondtam nevetve.

-       Komolyan mondom, soha többet engedlek titeket, így ennyire lerészegedni. –rázta meg a fejét, mosolyogva. Miközben nagy nehezen, de sikerült lehúznia Saraht rólam.

-       Ümm. Hagyjál máár! –motyogta, álmában.

-       Enged, hadd kísérjelek vissza a szobádban, aztán felőlem aludhatsz akár egy hétig is. Csak gyere már.

Erre barátnőm, átlendítette a karját Sissy vállára, aki segített neki felmenni az emeletre.

-       Én itt lent alszom Robbal. –kiáltottam utána, majd az említett felé, kezdtem el mászni a padlón.

Rob idővel újra hanyatt feküdt a kanapén, így amikor megérkeztem hozzá. Felmásztam mellé.

-       Szia. – vigyorogtam rá.

-       Szia. –viszonozta a köszönésemet, nevetve. – Nagyon megütötted magad? –kérdezte, aggódva.

-       Mi? Én? Áh, dehogy. Meg sem éreztem. –feleltem nevetve, amikor újra az eszembe jutottak a pár perccel ez előtti történtek.

-       Biztos? –kérdezte meg újra.

-       Igen biztos. –feleltem, miközben igyekeztem fentebb tornázni magam, hogy megízlelhessem ajkait.

De nem tudtam, mert a karom kicsúszott alólam, így belefejeltem Rob állába.

-       Áú! –szisszent fel, s az egyik kezét az állához emelte.

-       Bocsi… - néztem rá ijedten. – Nagyon fáj? –kérdeztem, most én aggódva.

-       Csak egy kicsit.

-       Hol? Mutasd. –kértem, mire az állára mutatott.

Majd amikor minden gond nélkül sikerült feljebb tornáznom magam rajta, egy gyógy puszit leheltem az állára.

-       Meg itt. –csúsztatta fel a mutató ujját, egy pár centire. Oda is nyomtam egy apró puszit. S ez így ment mind addig, amíg az ujja az alsó ajkához nem ért. – Meg itt is. –suttogta, mind addig, amíg az ajkaimmal meg nem érintettem az övéit.

Igaz én csak egy apró csókot akartam adni neki, de ő ezt másképp gondolta. A karjait szorosan körém fonta, mire az egyik lábamat át emeltem rajta. El akartam szakadni ajkaitól, azonban Rob mohón kapott az enyémek után.

Eme cselekedetétől, belemosolyogtam a csókunkba.

Majd amikor ajkaink elváltak egymástól, mosolyogva néztem csillogó szemeibe.

-       Most már jobb? –kérdeztem meg incselkedve.

-       Igen. Most már sokkal jobb. –mondta, s magához ölelt.

A fejemet a mellkasára fektettem. A kezei simogatását, boldog mosollyal tűrtem, mind addig, amíg el nem ért az álom…

~Hali. 

Nos, hát itt is volt az újabb fejezet. Ami hát... hogy is mondjam. Inkább nem mondok rá semmit. Bocsi, amiért nem lett annyira jó... de azaz igazság, hogy ezt alig másfél óra leforgása írtam meg.  Ugyan is, nem rég értem haza. Mivel a nővéremékkel, majálison voltunk.  Ahol, igazán remek volt a hangulat. ;) Ráadásul, sikerül is beszereznem egy két csecsebecsét, de ez most minden így. 

Ez miatt a fejezet miatt, ezen a héten számíthattok majd még egy fejezetre, azaz pontosan a 19. fejezetre. ;)

Az előző fejezetre kapott komikra válaszoltam. Amit nagyon szépen köszönök, ahogyan a kattintásokat. ~

Love

ღ Dóry ღ