2012. június 22., péntek

Chapter 25

~Boldogság~




(Robert)


Boldogság.
Ez az egyetlen egy szó, jellemezi mindazt az érzést, amelyet egész testemben érzek. Csak úgy, mint a szívemben.
Boldog vagyok amiért, egy olyan angyalt tarthatok a karjaimban, mint Kristen-t. Már a legelső találkozásunkkor, a kávéautomata gépnél, rabul ejtett a szépsége és a természete. Amely nem hasonlítható semmihez, és senkihez sem. A kislánya iránt érzett szeretete, figyelme sok anya viselkedését felülmúlja. Pedig fiatalon lett belőle anya, mégis egy kész éret, nőként viselkedik. Hisz az is. Egy éret, odaadó, gyönyörű nő. Aki minden érett férfi álma.
Boldog vagyok, amiért velem van. És ez az egyetlen egy ok arra, hogy küzdjek érte. És a szerelméért.
Bár amit mi most egymás iránt érzünk, azt nem mondhatni szerelemnek. De, tudjuk mind a ketten. És érezzük is, hogy az odavezető rögös út, már nincs is olyan távol tőlünk.
Vonzódom hozzá, ahogyan ő is hozzám. Kedvelem – nagyon is -, ahogyan ő is engem. Szeretek vele lenni, ahogyan ő is velem.
Éppen ezért, szeretném, ha ez az egész, ami köztünk van, komolyabbra fordulna. És csak remélni tudom, hogy ő is ezt szeretné.
És ha, kell. Mert ebben biztos vagyok, hogy kell. Akkor képes leszek, minden elénk táruló ösvényen átvágni, a boldogságunkért.
Az órámra pillantva az idő, lassan a hathoz közeledett. Bár, szívesebben maradtam volna így, Kristennel a karjaimban továbbra is a nappali kanapéján. Mégis rá kellett vetnem magamat arra, hogy felálljak vele együtt. A karjaimba emelve, ügyesen ügyelve arra, hogy fel ne ébresszem, mentem fel vele a hálószobába.
Ahol igaz kissé nehézkesen, de sikerült őt az ágyra fektetnem. Lefejtettem magamról kezeit. Csak, hogy ráteríthessem a vékony takarót.
A kisimult, időnként mosolyra húzódó ajkai engem is mosolygásra késztettek. Tudtam, valami szépet álmodhat.
Az ujjaimmal végig simítottam, selymes szépséges arcán. Majd egy apró csókot leheltem pihe – puha ajkaira.
Magára hagyva őt, egy tiszta alsóval, és tiszta ruhával a fürdőszobába mentem. Ahol egy gyors fürdő után, felfrissülten, kaptam fel a tárcámat és a kocsi kulcsot, a dohányzó asztalról, miután még egyszer benéztem Kristenhez és a lányokhoz is, akik még mindig az igazak álmát aludták.
A kocsimba bepattanva, mentem be a városba. Ahol sikerült is rábukkannom egy aranyos kis boltra. Ahol nem csak a bolt vezetője, de a kisegítők nagy segítségemre voltak. Friss mogyorókrémes croissant-okat, csavart tésztás lekváros édességből is négy darabot csomagoltattam be. Ahogyan a mini sajtos bagettből is. Mellé természetesen narancslevet is vettem, ami nélkül az igazi reggeli nem is lenne reggeli. Ebédhez valót, pedig pár zöldség félét emeltem ki a rekeszekből. És, hogy vacsorára is valami ínycsiklandozó ételt fogyasszuk, lasagne-ra gondoltam. Amihez a hozzávalókat, a kedves eladónő össze is szedte. Ahogyan a puding különcséghez is, amelyet még anno a nagymamámtól tanultam. Amikor mindent, amire szükségem lehetetett, megköszöntem a boltban dolgozó kedves embereknek a segítségüket, visszamentem a nyaralóba.
Ahol miután kipakoltam a szatyrokból, neki álltam a terítékezésnek, miközben felraktam főni a kávét. Időközben, a házban uralkodó két kicsi hölgy is levánszorogtatta magát a konyhába. Kiket egy – egy puszi kíséretében az asztalhoz ültettem.
-       Sajtos bagett vagy csavart tésztás lekváros édesség, vagy mogyorókrémes croissant? – soroltam fel nekik a reggeli ajánlataimat, mire mind a ketten, a harmadikra szavaztak.
Miközben ők, a croissant-t fogyasztották én addig az éppen kitöltött kávé adagomat szürcsölgettem, egy sajtos bagett kíséretében.
A reggeli ideje alatt, amíg a lányok egymást kenegették az éppen kifolyó mogyorókrémmel, csatlakozott hozzánk Kristen is. Aki amint belépett a konyhában, hirtelen két különböző, ám de mégis édesen csengő nevetés csendült fel.
-       Még is mi ilyen nevetséges, kis hölgyek? – kérdeztem tőlük mosolyogva, miközben Kristent a karjánál fogva az ölembe rántottam.
-       A mama haj… haját. – mondták egyszerre, mire ismét csilingelő nevetésbe kezdtek.
Ekkor Kristen hajára emeltem a tekintetemet, amely össze volt kócolódva.  Majd amikor az arca másik oldalára esett a pillantásom, belőlem is előtört a nevetés. Ugyanis egy párna toll ragadt bele a hajába. Hogy, hogyan került a tollpihe a hajába, még számomra is rejtély volt. De elég volt ahhoz, hogy én is a kicsikkel nevessek.
-       Mi… mi az? Van rajtam valami? Vagy mi? – kérdezte meg az érintett, értetlenül.
Közben végig nézve magán, és a haján. Bár, a tollpihe még mindig ott volt.
Kristen megelégelve a nevetésünket, bosszúsan felhúzta az orrát, majd felállva az ölemből összefonta a karjaimat maga előtt.
-       Kris… - szólítottam meg. De, ő durcásan elfordította a fejét, más irányba. – Aj, ne csináld már.
Kérleltem, de még mindig semmi. Továbbra is, az ablak irányába tekintett, közben az orrát még mindig felhúzva tartotta. Aranyos volt, de mivel bevágta ránk a durcást így kénytelen voltam újra az ölembe rántani őt, és miközben az egyik kezemmel szorosan tartottam, addig a másikkal, kiszedtem a tollpihét a hajából.
-       Csak ez volt a hajadban. – tartottam elé mosolyogva.
-       Óh… - mosolyodott el hitetlenül. – Hát akkor ezt nevettétek? – kérdezte.
-       Igen. – válaszoltam én, ugyanis a lányok újra hangos nevetésbe törtek ki.
Pár perccel később, amikor már a java reggelit elfogyasztottuk Emma és Jamie olyan kérdéseket tettek fel nekünk, amelytől nekem kis híján, a torkomon ragadt a falat. Kristen arcára pedig kiült a pír.
-       Akkor ti most majd csókolózni is fogtok? Együtt is fogtok ezután aludni? És majd nekünk is lesz egy kistestvérünk? És mostantól együtt fogunk majd lakni?
A feltett kérdéseiket hallván, mind a ketten döbbenten meredtünk a lányainkra. Az oké, hogy mind a ketten okosak. És értelmesek. De, hogy ennyi mindenről tudjanak, ennyi idősen az azért mind a kettőnk számára új volt.
Mégis ki világosította fel őket ennyire? – kérdeztem magamtól. Amire már tudtam is a választ. Vagyis csak arra, hogy Emmának ki tartott némi felvilágosítást.
-       Tom… Sarah… - sziszegtük egyszerre Kristennel annak a két személynek a nevét, akiknek most mind a ketten legszívesebben kitekernénk a nyakát.
Míg mi Krissel hol egymásra pillantottunk, hol pedig a lányainkra, viszonylag mind a kettőnknek ugyanazon járhatott az agya. Hogy mit is válaszolhatnánk nekik.
Néhány perc elteltével azonban én mégis igyekeztem valami frappánsat válaszolni.
-       Az első kérdésetekre a válasz, igen. De majd igyekszünk nem pont előttetek, csak hogy ne zavarjunk meg titeket vele. – kezdtem, mire egyből a szavamba vágtak.
-       Minket nem zavar. – felelték egyszerre. A feleletükre, nem tudtam nem elmosolyodni. De, ahogyan láttam Kris sem.
-       A második kérdésetekre a válasz, igen. Néha együtt fogunk majd aludni… a következő válasz… ha anya is úgy gondolja, akkor majd később lesz egy kistestvérkétek.
Hogy miért is mondtam azt mindkettőjüknek, hogy anya? Azért, mert Emma teljesen úgy viselkedik Krissel, mintha ő lenne az anyukája. Aminek én csak őszintén örülni is tudok. Mert így, tudom. Hogy elfogadja őt. Amikor azt mondtam nekik, hogy ha Kris is úgy akarja, akkor abban a pillanatban mind végig az ő gyönyörű smaragdzöld szemeibe, tekintettem. Ezzel tudatva vele, hogy a szándékaim tiszták.
Egy pillanatra elgondolkoztam ezen a közös gyerek témán. Amely, egyáltalán nem rémített meg. Ugyan is, igen szeretnék majd később, egy vagy akár két közös kis bébit attól a nőtől, aki percről – percre magába bolondít.
-       Arra a kérdésetekre a válaszunk, hogy mostantól együtt fogunk majd lenni, azaz, hogy ha majd eljön az ideje, akkor igen. – felelte az utolsó kérdésre, Kris a választ. – És, ha bármilyen más kérdésetek lenne, akkor csak nyugodtan szóljatok nekünk. Rendben?
-       Iiigen! – felelték ismét egyszerre, amely egy újabb nevetést szült.
Csak, hogy most mi is nevettünk velük együtt.
-       És, mit szeretnétek csinálni ma? – tettem fel a kérdést, miután rendet tettünk magunk után.
-       Építsünk homokvárat. – szólalt meg Emma. Aki már rögtön Kristen keze után nyúlt, és maga után kezdte el kifele húzni a házból.
Jamie, kissé szomorkás arcára pillantva, egyből le is guggoltam hozzá. És, mi közben ő a szandálja orrával a parkettát rugdosta, én addig végig simítottam aranyos gyermekded arcán.
-       Mi a baj kicsim? Esetleg te nem szeretnél, homokvárat építeni? – kérdeztem meg tőle, kíváncsian. Mire ő nemlegesen rázta meg a fejét. – Akkor, mihez lenne kedved? – tettem fel az újabb kérdésemet, de nem válaszolt rá. – Mondd el nekem szépen, hogy mihez lenne kedved. Vagy, esetleg bánt valami?
Még mindig semmi. Ekkor megcsíkoltam a hasát, és egy kisebb kacagás, hagyta el száját. Majd a hozzám legközelebbi székre leültem, őt pedig az ölembe ültettem. És, úgy vártam, hogy elmondja, mit szeretne vagy, hogy mi bántja.
-       Na, nem mondod el? – böktem meg az oldalát.
Egy kicsit megrándult az ölemben, majd az éppen az oldalát megbökő tenyeremmel kezdett el játszadozni.
Az ő kicsike tenyere, csak úgy, mint az Emmáé, elveszett az enyémben.
Lehet, hogy kis alig kis ideje ismerem őt, de mégis sikerült őt is megszeretnem. És, csak remélni tudtam, hogy ő vele és Krissel, mi Emmával egy igazi család leszünk majd. Jamie és Emma, már mostanra olyanok egymásnak, mintha testvérek lennének. Igaz a gyermekbarátságok hamarabb kötetnek, meg mint a felnőtt barátságok, és talán éppen ennek is köszönhető, hogy ők ilyen jól kijönnek egymással. És azt is remélni tudom, hogy ez így is marad.
-       Ugye te szereted a mamát? – kérdezte meg egyszer csak hirtelen.
Mire, egy pillanatra elgondolkoztam a kérdésén.
De, nem is gondolkoztam a válaszon olyan sokáig.
-       Igen, szeretem. – válaszoltam, rá mosolyogva.
A válaszom igaznak, és őszintének tűnt. Mert valóban szeretem őt. Amihez már nem sok kell, hogy teljesen bele is szeressek.
-       És, ugye nem fogod őt megbántani?
Az újabb kérdése, hallatán. Mostanra már biztosan tudom állítani, hogy ő egy igazán okos lány. Aki a korához ellenben, igenis „érettebben” gondolkozik.
-       Nem fogom. Ezt meg is ígérem neked. – hogy ígéretem hitelesebb is legyen, az egyik kezemet a szívemre tettem.
-       Hiszek neked. – mondta, és egy apró puszit nyomott az arcomra.
A tettén elmosolyogtam magam.
-       Van kedved pudingot csinálni?
-       Naná! – mosolyodott el.
Majd neki álltunk együtt, közös erővel a tápióka puding elkészítésének. Amelyet még az anyai nagymamámtól tanultam. Aki bár, ma már nincs az élők közül, mégis az emléke örökre bennem él. Emlékszem kisgyermek koromban, minden egyes nyári és karácsonyi szünetet nála töltöttük, Lizzy-vel együtt. Igaz nem egy luxos házba lakott, pedig lakhatott volna. Ha nem egy vidéki kis faházban. Ahol ő nagy termőföldekkel, virágos kertekkel, és gyümölcsös kertekkel rendelkezett. Imádtam nála lenni. Imádtam neki segítkezni akár szüreteléskor, akár az ételek elkészítése közben.
Amikor a pudinggal elkészültünk, azt beraktuk a hűtőbe. És mivel kellett neki egy kis idő, így úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk Kristenhez és Emmához.
Akik az idő alatt, míg mi Jamie-vel a házban szorgoskodtunk, egy térdig érő homokvárat építettek. Igaz közben, mind a kettejük keze, ruhája és arca sáros volt. De, még is oly aranyosak voltak így együtt, hogy kénytelen voltam megörökíteni ezt a pillanatot.
Majd ezt követően, Kristent a karjaimba kaptam és miközben az ajkaimat az övéire helyeztem, besétáltam vele a vízbe. És amikor megéreztem, hogy már a derekamig ér a víz szintje, egy utolsó apró csókot nyomva Kris ajkaira, elengedtem őt. S így egy hatalmasat csobbant a vízben. Majd nevetve szaladtam ki a partra a lányokhoz, aki hozzám hasonlóan hangos nevetésben törtek ki.
-       Ezt még visszakapod Robert Pattinson! – fenyegetett meg tetettet éllel a hangjában, amint visszaért hozzánk.
-       Alig várom. – suttogtam halkan – csak úgy, hogy ő hallja – egy kacsintás kíséretében.
A délelőtt további részében, Jamie és én álltunk neki egy homokvár építésének, Kris pedig Emmával egyetemben visszamentek a házba, magukra vállalva az ebéd elkészítését.
-       Mit szólnál ahhoz, hogy ha egy ennél is nagyobb várat építenénk? – kérdeztem meg a mellettem térdepelő kis hölgyet.
-       Én, benne vagyok. – vágta rá, hatalmas mosollyal.
Mivel elkapott a gyermeki láz izgalma, ezért Jamie segítségével, egy picivel nagyobb vár készítéshez kezdtünk.
Amelyet, mind a ketten nagyon is élveztünk.
Mire végeztünk a várunkkal, addigra Krisék is elkészítették az ebédet. Miután a mi várunkat is megörökítettük, és lemosakodtunk, neki álltunk a finomra sikeredett ebéd elfogyasztásának. Ami után, a lányokat lefektettük aludni. Mi pedig a teraszon foglaltunk helyet. Ahol az egyik napágyon elhelyezkedve, húztam le magamra az én szépséges angyalomat. Aki a mellkasomra téve a fejét, ölelt át. Ahogyan én is őt. Majd, régi gyerekkori emlékeinkről kezdtük el egymást faggatni…


Extrák:


Sziasztok. Mint ahogyan ígértem is, hoztam is a friss fejezetet. Amely majdnem olyan hosszú lett, mint az előző dupla fejezet. ;) De, csak remélni tudom, hogy ez is elnyeri majd a tetszéseiteket. Az előző fejezethez írt kommentekre már válaszoltam is. Amiiket természetesen, ezúton ismét szeretném megköszönni. Ahogyan a kattintásokat is. :) 
A következő fejezetről annyit, hogy abban olvashattok majd arról az időkorszakról, amikor Kris és Emma a várat építették, míg Rob és Jamie a házban voltak. ;)
Esetleg aki még nem olvasta volna a "My life would suck without yo - Az életem szívás lenne nélküled" c. új történetemet, akkor az ezen:
 a két oldal egyikén megteheti. Annyit elárulók, hogy már öt rész olvasható is az új blogomon, a történetből. És, ha nem nagy kérés, akkor szeretném, hogy nézettek be és ha lehet véleményt is alkotnátok arról is a történetemről. :)
Előre is köszönöm.
Kellemes estét, és hétvégét mindenkinek. :)

Love
~Dóry~

2012. június 21., csütörtök

Ízelítő a következő részből!


"Kristen megelégelve a nevetésünket, bosszúsan felhúzta az orrát, majd felállva az ölemből összefonta a karjaimat maga előtt.
-       Kris… - szólítottam meg. De, ő durcásan elfordította a fejét, más irányba. – Aj, ne csináld már.
Kérleltem, de még mindig semmi. Továbbra is, az ablak irányába tekintett, közben az orrát még mindig felhúzva tartotta. Aranyos volt, de mivel bevágta ránk a durcást így kénytelen voltam újra az ölembe rántani őt, és miközben az egyik kezemmel szorosan tartottam, addig a másikkal, kiszedtem a tollpihét a hajából.
-       Csak ez volt a hajadban. – tartottam elé mosolyogva.
-       Óh… - mosolyodott el hitetlenül. – Hát akkor ezt nevettétek? – kérdezte.
-       Igen. – válaszoltam én, ugyanis a lányok újra hangos nevetésbe törtek ki.
Pár perccel később, amikor már a java reggelit elfogyasztottuk Emma és Jamie olyan kérdéseket tettek fel nekünk, amelytől nekem kis híján, a torkomon ragadt a falat. Kristen arcára pedig kiült a pír.
-       Akkor ti most majd csókolózni is fogtok? Együtt is fogtok ezután aludni? És majd nekünk is lesz egy kistestvérünk? És mostantól együtt fogunk majd lakni?
A feltett kérdéseiket hallván, mind a ketten döbbenten meredtünk a lányainkra..."


Sziasztok. Bocsánat amiért most csak ennyivel jelentkeztem. De még egy avagy két oldal van még a fejezetből, amit mára sajnos nem fogok tudni befejezni, csak is holnap. De, akkor már olvasni is tudni fogjátok. ;) Remélem megbocsátotok.
Szép estét mindenkinek.
Love
~Dóry~

2012. június 19., kedd

Novella :)

Hali.
Fent a Valami most kezdődik el c. novella 4. része a novellás blogon.
A címre novella címre kattintva el is olvashatjátok.
Ezen a blogon, pedig hamarosan érkezik is a friss. Már csak egy kicsi van hátra belőle. :)

Love
Dóry

2012. június 11., hétfő

Chapter 23 - 24

Sziasztok. Nos, mára ennyi lett volna a fejezet. Amely pontosabban két fejezetből áll. Bár bevallom, először úgy akartam, hogy ketté szedem, s az egyiket felét megkapjátok a mai napon, a másik felét pedig majd a hét valamelyik napján. De, aztán végül is úgy döntöttem, hogy most megkapjátok így egyben. A késésem gyanánt, kárpótlásként. 
Remélem, elnyeri majd a tetszéseiteket, s hogy kapni fogok majd tőletek visszajelzéseket a két részt illetően. :)
Az előző fejezethez írt kommentekre már válaszoltam is. Amelyeket nagyon szépen köszönök mindenkinek, ahogyan a kattintásokat. :)
Aki még esetleg nem szavazott, az még 8 napig megteheti. ;)
A következő fejezet időpontja még kérdéses, de amint kész lesz, fel is fogom tenni. 
Kellemes olvasást, és szép hetet kívánok mindenkinek!
Love
~Dóry~


~Megérkezés San Franciscóba~



(Kristen)

Másnap reggel egyrészt idegesen, másrészt pedig izgatottan másztam ki az ágyamból. Először is a szekrényemhez léptem, amelynek az aljából előhalásztam, az egyik fekete színű bőröndöt. Amelybe egy pár darabot a saját ruháimból, és a Jamie ruháiból is tettem.
Majd amikor meggyőződtem arról, hogy minden egyéb olyan cuccot elpakoltam, amelyre netán szükségünk lehet, egy gyors zuhany után, felöltöztem. A választásom egy hosszú fehér ruhára esett, amelyen piros pipacs virág minták virítottak. Bár, nem igazán voltam sohasem a hosszú ruhák híve, de most ez alól mégis kivételt tettem a mai napon. Egyrészről, mert a szokásosnál is melegebben sütött a nap. Másrészről pedig, tetszeni akartam Robnak.
A hajamat kifésülve hagytam, hogy a vállamra bomoljon. Míg az arcomra, enyhe alap sminket raktam fel. Valamiért soha sem, szerettem, a túlzottan erő sminket. Így mindig csak a halvány alapoknál maradtam.
Levéve a földszintre a bőröndöt, és a kistáskámat, amelybe a fontos iratainkat tettem le, álltam neki a reggeli készítésének.
A reggeli elkészítése után, anya számát kezdtem el tárcsázni. De, senki nem vette fel. Amit eléggé is furcsállottam. A faliórára pillantva az idő, már nyolcat mutatott. És általában ilyenkor már anyáék már rég fent szoktak lenni. Akkor mégis miért nem veszik fel azt a telefont? Nem értem.
Gondolataimból, az éppen ismét másnapos Sarah zavart ki.
-       Kávét, és egy aszpirint. – nyöszörögte, közben levágta magát a székre. Helyesbítek, a szék mellé vágta le magát. – Hogy… az, a rohadt! – szitkozódott, mérgesen miközben felsegítettem őt a székre. – Kösz.
Eleget téve kérésének, elé tettem egy tabletta gyógyszert és mellé egy pohár vizet. Majd azt követve, kiöntöttem neki a szokásos reggeli kávéadagját, a reggelije mellé.
Időközben Sissy is csatlakozott hozzánk, aki bár a múltkori estéink után tegnap igencsak többet ivott a kelleténél, mégis kevésbé tűnt másnaposabbnak, mint Sarah.
Neki is ahogyan Sarahnak, ugyanúgy elébe tettem egy szem aszpirint, egy pohár vizet, és szint úgy a reggeli kávéadagját. Mivel reggelit, azt most nem kért.
Miközben ők lassan kezdtek kilábalni a másnaposságból, én újra a szüleimet, számát tárcsáztam. De, most sem jártam sikerrel. Ami eléggé bosszantott. Sőt ráadásul, aggodalommal is töltött el.
Mi van, ha valami baja esett valamelyiküknek?
Jó lehet, hogy nem kellene rögtön a legrosszabbra gondolni, de mégis, ha nem tudom őket elérni sehogy sem, akkor mégis mire tudnék gondolni?
-       Kris, egyébként te hova készülsz ilyen csini ruhában? – rángatott vissza a jelenbe, újra barátnőm. - Hm?
-       Öm… tegnap este Rob megkérdezte, hogy nem –e töltenénk el vele és a kislányával, Emmával, ezt a hétvégét Jamie-vel. Mire, igent mondtam. Hiszen, tudjátok, hogy Jamie mennyiszer rágta már a fülemet azért, hogy újra találkozhasson Robbal és Emmával. De, ugyanúgy magam miatt is igent mondtam. Legalább így, tisztázni tudjuk a kettőnk kapcsolatát. – vázoltam fel, röviden Rob tervét. Amikor meghallottam Jamie hangját.
-       Mami? – kiáltotta kislányom.
-       Itt vagyok kicsim. – szaladtam ki a konyhából, és amikor megpillantottam őt, azon nyomban a karjaimba kaptam.
S egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat.
-       Még is miért nem vettétek fel a telefont? Már, vagy egy órája, hogy próbáltalak titeket utolérni. – fordultam, a szüleim felé.
-       Ne haragudj kicsim, csak mind a ketten otthon felejtettük a telefonunkat. – mondta anya, miközben köszönésképpen megölelt, ahogyan apa is tette. – De, mi most már megyünk is. Mert még különben lekéssük a gépet.
-       Milyen gépet? És hova is mentek ti? Már, ha szabad kérdeznem. – néztem rájuk, kérdőn.
-       Hát, Párizsba. Nem emlékszel? Ma van a huszonötödik házassági évfordulónk, ami folytán te szívem két Párizsba szóló repülőjeggyel ajándékoztál meg minket.
-       Óh… tényleg. El is felejtettem. – csaptam a homlokomra –csak is képletesen -. – Hát, érezzétek jól magatokat, és vigyázzatok egymásra. Na, siessetek, mielőtt tényleg lekésitek az a gépet.
Azzal egy búcsú puszit adtak nekem és Jamie-nek egyaránt, majd távoztak is.
Amint az ajtó bezáródott a szüleim után, Jamie-vel az ölemben tértem vissza a konyhába, ahol a lányok kis híján majdnem megfojtották a lányomat.
-       Hé! Azért, ha kérhetem, hagyjátok a lányomat életben! – szóltam rájuk nevetve, amikor egy tál müzlit raktam Jamie elé.
-       Kicsim, van egy nagyszerű meglepetésem a számodra.
-       Tényleg? És, mi az? – csillantak fel a szemei, s közben kíváncsian ugrándozni kezdett. – Elárulód, hogy mi az? – kérte, boci szemekkel.
-       A-a. Meglepetés. Emlékszel? –kérdeztem, mire bólintott. – Nem sokára megtudod. – nyomtam egy puszit az arcára. – De, előtte vegyük át ezt a ruhát. Rendben? – mire, ismét csak egy bólintás volt a válasza.
Majd megfogva kicsike kezét, lépdeltem fel vele az emeletre, és mentünk a szobájába. Ahonnan a szekrényéből, egy szintén fehér ruhát vettem ki, amelyen vörös rózsás virág minták díszelegtek.
Miközben a rajta lévő ruháit levettem róla, és a fehér ruhácskáját adtam rá, továbbra is bevetette a boci szemeket, hátha beadom a derekam.
Amelyeknek máskor, egyszerűbben bedőltem. De, most nem voltam hajlandó rá. Mert, egyáltalán nem szerettem volna elrontani a neki és az Emmának szánt meglepetést. Ugyan is Robbal még a búcsúzásunk folyamán megbeszéltük, hogy a lányoknak még egyelőre nem mondjuk el azt, hogy együtt fogjuk tölteni ezt a hétvégét.
A hétvégére gondolva, az arcomra boldog mosoly kúszott. Hiszen, együtt lehetünk egy olyan helyen, ahol senki sem ismer minket. Ahol nem kell attól tartanunk, hogy esetleg lebukunk. Csak egyszerűen boldogan élvezhessük majd az előttünk álló két, vagyis a hétfői nappal vegyítve három napot. Ugyanis, nagy örömünkre hétfőn nem lesz tanítás.
-       Mami, min mosolyogsz? – tette fel a kérdését kislányom, amikor is egy hangos dudaszót hallottunk meg közvetlen a házunk előtt.
-       Csak, boldog vagyok. – nyomtam egy puszit a homlokára. – De, most gyere. Mert, mindjárt meglátod majd a meglepetést.
Azzal lementünk a földszintre, ahol a lányoktól mind a ketten elköszöntünk, majd a táskámat és a bőröndöt megfogva léptünk ki a ház ajtaján. Miközben a kapu iránya felé tartottunk, láttam lányom kérdő tekintetét. Válasz helyet, amint kiléptünk a kapun a házunk előtt parkoló zöld Mercedesre mutattam.
Megközelítve a kocsit, a vezető ülés felöli ajtaja kinyitódott és kiszállt belőle ő.
Egy térd alattiig érő kék farmer nadrágot, egy fekete strandpapucsot, és egy fekete – fehér csíkos rövid ujjú pólót - amely a nyakán gombolós volt -, és egy fekete ray-ban napszemüveget viselt. Sötétszőke hajába a lengedező szél bele – bele kapott.
Egy hatalmasat nyeltem, kinézetén. Hiszen, most is igazán jól nézett ki. Nem is jól, hanem lélegzetelállítóan. Legalábbis számomra igen. De, fogadni mernék, hogy sokan mások is ugyanazon a véleményen lennének, mint most én, ha látnák az előttem álló Adoniszt.
Azonban mielőtt, köszönthettük volna egymást, a kicsi lányom visítva szaladt Robhoz, aki dallamosan felnevetve vonta magához őt.
Az elém táruló látvány, örömmel töltött el. Amiért, a lányom ennyire rajong Robért. Még akkor is, ha most találkozott vele életében másodszor.
Jamie hangjára, a kocsi hátsó ajtaja is kinyitódott, ahonnan a hosszú szőke hajú kislány, Emma mászott ki. Egy hatalmas mosollyal az ajkain közelített felém. Amely engem is mosolygásra késztetett.
Elengedve a bőrönd fogantyúját, és rátéve a táskámat hajoltam le, az éppen felém nyújtózkodó gyönyörű szőke hajú kislányért.
Pár perces, ölelkezésünk után a két lány lekéredzkedett az öleinkből, csak hogy egymás is megölelhessék.
A helyezetett kihasználva, Rob elém lépett és egy apró csók kíséretében az ölelésébe vont, ahogyan perceken ezelőtt a lányomat…
-       Mami, ez volt az a meglepetés, amit mondtál? – kérdezte meg Jamie, amikor már javában elhagytuk Los Angeles városát.
-       Igen kincsem. – fordultam hátra hozzájuk.
-       De, ez mellett még egy meglepetésem van mind a hámotok számára. – szólalt meg Rob, is mosolyogva.
-       És, mi az? – tette fel Jamie újra azt a kérdést, amelyet nem sokkal ezelőtt még nekem is feltett.
-       A meglepetés az meglepetés. – jelentette ki Rob, feléjük kacsintva.
-       Aj, papa! Ne csináld már! – kérlelte az apját Emma, de Rob továbbra is hajthatatlan volt.
Amikor mind a ketten rám néztek, azokkal a hatalmas nagy boci szemeikkel, én is kérlelni kezdtem Robot.
-       Tudjátok, ez nem ér! Ha, mind a hárman ilyen szemekkel néztek rám, én egyszerűen nem tudok ellenállni nektek. – sóhajtott egy nagyot Rob, beletörődően.
Mire a lányok, kíváncsian várták, hogy Rob elmondja a meglepetésének okát.
Azonban, mielőtt elmondhatta volna szólásra nyitottam a számat.
-       Ne. Ne mond el. – kértem, mire kérdőn tekintett vissza rám. – Bár, engem is majd megöl a kíváncsiság. De mivel, Rob meglepetést szánt nekünk, így ne rontsuk el azzal, hogy arra kérjük, mondja el. Próbáljuk meg kivárni. Rendben?
-       Rendben. – felelték egyszerre.
Rob, egy féloldalas mosolyt küldött felém, majd az egyik kezével összekulcsolta az ujjainkat…
Az út további részében, a kocsiban, a rádióban időnként felcsendülő zene hallatszódott csak…
San Franciscóba érve, több mint hat órás utazás után, Rob egyszer csak leállította a kocsit.
Kérdő tekintetem láttán, rögvest választ is adott.
-       Megérkeztünk. – felelte mosolyogva.
Majd azzal kiszállt a kocsiból, és a hátsó ajtóhoz érve vette ki a lányokat. Követve őt, én is kipattantam a kocsiból, majd a tekintetem az előttünk álló csodálatos házra esett. A házalja zöldre festett deszkákból álltak, míg fölötte a falak krémszínűre voltak festve.
-       Itt fogunk mostantól lakni? – tette fel a kérdést Emma, mire meghökkenve bámultam hol rá, hol pedig Robra. Aki elnevette magát, a kérdés során.
-       Nem. Vagyis csak három napig. Keresztapu ajándéka volt. – mondta, miközben a csomagjainkkal együtt ment fel a fa deszkás lépcsőn. – Szerintem, menjünk be. – javasolta, miután kinyitotta a ház ajtaját.
Belépve a házba, a lélegzetem is elállt.
A ház megfelelően kék és fehér színben játszanak, de a tengerpart, a homok és a napsütés narancsos tónusai is megjelennek imitt – amott. A nappaliban egy márványkandalló állt. A padló, pedig hajópadlóból ált. A nappali és az étkező között egy ablak volt. Amelyhez egy tolóajtót is rögzítettek. A nappaliban a fehér és a homokszín szerepelt. Rattan kanapéval – fotellel, és egy tömörfa dohányasztal volt elhelyezve egyszerű bútorként. Kiegészítőként hajólámpák lógtak a menyezettről, a falakon a tájképek a tengerparti élet szeretettét sugallták.
Az étkezőben egy mozgalmas tengerparti hangulat, és a sok faanyagnak köszönhetően a meghittség és az intimitás volt jelen. Izgalmas látványt nyújtott a csempézett kandalló az étkezőasztal mögött. A tömör juharfa asztalt rattan székek vették körül.
A földszinti helyiségekből utunk a tetőtérbe vezetett, ahol a hálószoba letisztult világát klasszikus stílusú, restaurált bútorok tették hangulatossá. Nem lehetett nem észrevenni a tengerkék kandallót, valamint a hatalmas franciaágy mögött a fél fal méretű háttámlát. Legalább ennyire volt különleges a fürdőszoba is, amely süllyesztett káddal és kényelmes szépítkező pulttal, a szoba varázsos benyomását kelti.
A vendégszobában egy szögletes vonalú kanapé, egy pácolt fatörzs dohányasztalka és a műkristállyal töltött, apró gipszkarton dobozokra állított üvegcsék, a modern ízlésvilágot tükrözték.
Majd végül az emeleten lévő utolsó helyiségbe érve, a szobában kidolgozott kovácsoltvas ágy állott. Az ágy fölött pedig két evező lapát volt fel szerelve. Míg a kandalló felett, egy újabb tengerparti festmény állt. Ebben a szobában a falakon a kék szín dominált.
Míg a hálóban leginkább a fehér szín.
-       Na, mit szóltok hozzá? – szólalt meg egy kis idő után Rob, miközben kíváncsian fürkészett mind a hármunkat.
-       Nagyon, szép ez a ház papa. Nekem nagyon tetszik. – felelte először Emma.
-       Nekem is nagyon tetszik. – mondta egyetértően Jamie.
-       Ez, egyszerűen csodálatos. A hely, maga a ház és amilyen hangulatot ad. Káprázatos. Vagyis, gyönyörű. – suttogtam, még mindig a látvány hangulatába kábulva.
-       Örülök, hogy mind a hámotoknak tetszik. – mosolygott, boldogan Rob. – De, én most elmegyek valami vacsoraféléért, ti pedig addig csak nyugodtan rendezkedjetek be. – utasított minket Rob, majd amikor kilépett az ajtón utána szaladtam.
-       Siess vissza. – kértem, majd megcsókoltam.
-       Körülbelül fél óra, és már itt is vagyok. – felelte. – A hálószoba, csak is a miénk szépségem. – suttogta ajkaimba, majd egy utolsó csók után, beszállt az autójába és elhajtott.
Én pedig visszatérve a házba, segítettem a lányoknak elrendezkedni a „közös” szobájukban. Utána pedig a sajátom és Rob cuccait is elrendezgettem a „mi” szobánkban. Majd, a lányokkal türelmesen vártunk, Rob visszatértét. Aki ahogyan ígérte is, fél óra múlva meg is jött.
A vacsora jelen pillanatban, most hamburger és sült krumpli volt. Aminek a két lány nagyon is örült.
Miután elfogyasztottuk a „vacsoránkat”, a lányokat fürödni invitáltuk. Hiszen, már az idő fél nyolcat mutatott.
Amikor sikeresen sikerült megfürdetnünk őket, Rob elaltatta őket. Én pedig addig, visszamentem a nappaliba, ahol helyet foglaltam a kanapén.
Nem sokkal később, Rob egy enyhe fáradt sóhajjal ült le mellém. Majd mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna, összekulcsolta ujjainkat.
-       Tudod, nagyon boldoggá tettél azzal, hogy igent mondtál. – nézett mélyen a szemeimbe, majd tovább folytatta. – Amióta először megpillantottalak, egyetlen egy nap sem telt el úgy, hogy nem gondoltam volna rád. Eleinte, a pimaszságod bosszantott. De, az után rájöttem, hogy végül is ez tetszett nekem. Mármint, a pimaszságod. Vagyis az is. Majd, amikor fejen talált az a labda. Egy furcsa érzés járta át a testem. Féltettelek és, aggódtam miattad. Nem, mint az egyik diákom miatt, hanem úgy, mint aki hozzám tartozik. Amikor nem sokkal a baleseted után, sírni láttalak. Egyszerűen meg akartalak valahogy vigasztalni, csak azt nem tudtam, hogy hogyan. Nem akartalak sírni, látni téged. Azt akartam, hogy ugyanolyan mosolygós, és pimasz légy. Mint amilyennek megismertelek. Majd amikor clubban összefutottunk, nem tudtam levenni rólad a szemem. Ezért is kértelek fel akkor táncolni. Veled akartam lenni, bár magam sem tudtam, hogy miért. Ahogyan azt sem, hogy miért kezdtem el hozzád kötődni. Amikor a játszótéren találkoztunk, és a lányaink kitalálták az a játékot. Én, nagyon boldog voltam. Boldog voltam, mert, sikerült megismernelek téged, legalábbis egy kicsit. Boldog voltam, amiért együtt lehettünk. Az a nap volt életem egyik legszebb napja. Azután amikor a szüleid vacsorára hívtak hozzájuk, és te is ott voltál, végig azon kattogott az agyam, hogy miként is hívhatnálak el téged, mondjuk egy randira. Vagy valami ilyesmire. A vacsorát követő napokban, amikor nem láttalak, és még az óráimon sem, hiányoztál nekem. Rossz érzés volt, hogy nem láthattalak, s hogy nem hallhattam gyönyörű hangod. Majd amikor a clubban, a karjaimban tartottalak, és megcsókoltalak, és te viszonoztad is a csókomat, földöntúli boldogság járta át a testemet. Az óta a nap óta erre a napra vártam, hogy veled lehessek egy olyan helyen, ahol senki sem zavar minket. Ahol nyugodtan el tudom mondani neked az érzéseimet. Imádom, a gyönyörű smaragdzöld szemeidet. Imádom, a dallamos hangodat. Imádom a mosolyodat, ahogyan az egész lényedet is. Szeretnék veled lenni, és nagyon kedvelek, Kristen.
A vallomásának a végéhez tértele után, azt vettem észre, hogy a szemeimből néhány könnycsepp kigördült. Szinte, ugyanazokat a szavakat, gondolatokat mondta ki, amelyek bennem is rejtőztek. Én is, ugyanúgy éreztem minden egyes adandó alkalommal, ahogyan ő. S ez a tudat, boldogsággal öntött el. Mert, mostanra választ kaptam azokra a kérdésekre, amelyekre kerestem is a választ.
-       Nem is tudom, hogy mit is mondhatnék erre. Hiszen, bennem is ugyan ezek a mondatok fogalmaztak meg, mint amelyeket te most ki mondtál. Amikor nem láthattalak, te is hiányoztál nekem. Amikor mellettem voltál, egésznek éreztem magam. Veled lettem egész Rob. Tudod, még senki sem mondott nekem ilyen kedves szavakat, mint amilyeneket te mondtál az imént. Én is kedvellek Rob. És, szeretnék én is veled lenni. – vallottam meg, én is az érzéseimet röviden.
Néhány másodperc erejéig, egymás tekintetében elveszve ültünk. Egyszer csak Rob, az egyik kezével lágyan végig simított az arcomon, majd elkezdett felém hajolni. Tudtam mit szeretne, így én is felé hajoltam, mind addig, amíg a fejünk egy szintbe nem érkezett.
Megérezve meleg leheletét, a szemeimet lehunytam, az ajkaimat pedig résnyire nyitottam. Amelyeken-másodperceken belül, megéreztem az övéit. Lágy, ám de mégis szenvedélyesen – érzéki csókot váltottunk.
Ajkaink elválasztása után, Rob a karjait körém fonta, amelybe én boldogan bújtam bele. Majd, egymást ölelve, a kanapén ért utol minket a boldog és egyben kellemes álmok tengere…

Extrák:

2012. június 5., kedd

Fontos!!! + A frissről!!!

Sziasztok.

Először is kezdeném, a "cím" első felével. Amely miatt egy kis segítség reménye, miatt fordulok hozzátok.
Ugyanis a bal oldalra raktam ki egy szavazást, avval kapcsolatosan, hogy "Szeretnétek -e olvasni, "+18"-as részt?".
Azért tettem fel nektek ezt a kérdést, mert a ti döntéseitek alapján szeretném majd a későbbiekben úgy meg írni a részeket. Mármint, esetleg ha szeretnétek khm... részeket olvasni, akkor azt én akkor nyugodt szívvel tudjam írni. Mert, tudom, hogy azoknak a részeknek ti örülni is fogtok. Mármint, szívesebben olvasnátok olyan részeket is. Mert ha a "nem" válasz több lenne, mint az "igen", akkor egyszerűen átlépünk azoknál a pontoknál.
Remélem, ennyi szívességet azaz segítséget kérhetek tőletek. :$

Másodszor pedig, a "cím" másik feléről.... szóval, természetesen már elkezdtem meg írni a fejezetet, még a tegnapi napon. Ám de nem tudtam befejezni. Ma pedig egyáltalán nem tudtam, és nem is tudom befejezni. Mert  nem tudtam gépközelbe jutni.Egyéb magán ügyi dolgok miatt, amit ha most nem részleteznék... És, most is csak arra a pár percre ültem le, amíg ezt a bejegyzést megírtam. :'(
Hogy pontosan melyik nap fog kerülni a következő fejezet, azt még nem tudom. Lehet, hogy akár holnap vagy csütörtökön, vagy akár pénteken. ( Bár ez a három nap még nagyon kérdőjeles. Ugyanis, a környékünkön és egyben az utcánkban is, meg a házunk előtt is a régi villanypóznákat cserélik ki. És ezért, reggeltől - délután négyig biztosan nem lesz áram.) :(
Maximum, csak is a hétvégén tudom csak felrakni a friss fejezetet. De, ha netán vmi csoda folytán még előtte sikerül feltennem, akkor felteszem, bár ennek nagyon csekélyes az esélye.
Szóval, előre is bocsánat a következő fejezet késéséért. :(

Remélem, megértitek.

Love
~Dóry~