Chapter 19

(Kristen)

Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő. De azt igenis tudtam, hogy ha nem kerítek elő valahonnan egy aszpirint, akkor szét fog robbanni a fejem. Mielőtt kinyithattam volna a szemeimet, a hátamra akartam fordulni. Ám de, helyette a padlón találtam magam.

Ijedten pattantak ki a szemeim, miközben a fenekem sajgott az ütéstől. Körbe néztem, és a nappalinkban találtam magam. Egyenesen a kanapé mellett. Amiről két gyönyörű szürkéskék szempár nézett rám, aggódva.

Már épp kérdőre akartam volna vonni, hogy mégis mit keres ő itt, amikor a fejembe egy újabb adag fájdalom nyílalt.

Így nagy nehezen, de feltápászkodtam és a konyha felé kezdtem el venni az irányt.

Amint a konyhába értem rögtön, gyógyszer után kezdtem el kajtatni. Ami, amikor a kezembe akadt, egy pohár vízzel be is vettem.

Pár percig lecsukott szemekkel, álltam a szekrényre támaszkodva. Közben igyekeztem visszaidézni magamban, az este történteket.

A tánc, a csók, a játszott dal… a hajnali csetlés – botlásaim, és Rob… - Ó te jó ég! Rob valóban megcsókolt. És én is őt. És… és… most itt van. Itt töltötte az éjszakát.

Rendben, Kristen! Mély levegő. – Először beszív, majd kifúj!... –ismételgettem magamban, majd miután kissé sikerült lenyugodnom. Újra kinyitottam a szemeimet.

Megtörtént az első csók. És a második is… és kitudja már, hogy hányadiknál járunk?! A lényeg, hogy az első csókunkat egyikünk sem bánta meg. Akkor nyilván való, hogy az utána követőket sem.

Vajon, ezek után, hogyan tovább? Hogy lesz? Mondjuk, elvisz majd valahova „randizni”? Egyáltalán, eljutunk –e odáig?

S mi van, ha ő a tegnap este történtekre nem is emlékszik? Ha meg mégis, mi van akkor, ha ő nem kér belőlem?

Ha itt állsz, és csak találgatsz, akkor biztosan nem lesz semmi sem! –szóltam magamra.

Mély levegő vétel után, rá vettem magamat arra, hogy visszatérek a nappaliba. És megkérdezem tőle, hogy akkor hogyan is tovább. – Na, akkor rajta. –

A nappaliba érve, Rob telefonja meg szólalt. Amit nem sokkal később rá, fel is vett.

- Halló? … igen, bocs ne haragudj. Nem, de hogy is. Tudom… Épp és egészséges vagyok. Jó – jó. Már megyek is. Rendben, viszek azt is… Neked is, szia. – dünnyögte a telefonba, miközben a cipőjébe bújt bele.

Elvéve a készüléket a fülétől, a tekintetét rám emelte.

-       Minden rendben? – szólaltunk meg egyszerre, mire mind a ketten elmosolyogtuk magunkat.

-       Velem igen. És, veled? – válaszoltam először, s egy újabb kérdést tettem fel.

-       Persze. Csak Liz volt az… - a név hallatán, éreztem amint egy enyhe keserűség járja át a testem. Ezek szerint, van valakije. Aki… aki otthon várja őt… és, és ahelyett, hogy vele lenne, itt van velem. Annyira elkeseredettnek, és zavarodottnak éreznem magam, hogy magamra kellett szóljak. Ne, hogy elbőgjem magam. – a nővérem. – fejezte be a mondatot.

-       Hogy ki? Kid? –kérdeztem döbbenten.

-       Lizzy, a nővérem. –felelte, mosolyogva.

-       Óh… - egyszerre könnyebbültem meg, és süllyedtem el szégyenemben, a gondolataim miatt.

A nővére. És, én meg még azt hittem, hogy a barátnője. Akit, ha úgy vesszük majdnem megcsalt, velem. Ha ez így lett volna… huhh… nem is tudom, mit tettem volna.

-       Miért? Mire gondoltál? – kérdezte közvetlen közelről. Amikor újra felpillantottam, az észvesztő tekintetének a rabjává váltam, pillanatokon belül.

Éreztem amint az egyik karját a derekam köré kulcsolta. Éreztem amint a másik karjával, a fülem mögé tűr egy tincset. S éreztem, meleg leheletét ajkaimon.

-       Én… én… - kezdtem volna bele, azonban a lehelete és az ujjai érintésétől, a szó a torkomban szorult. Válaszom helyett, a karjaimat a nyaka köré fontam. Így húzva őt közelebb magamhoz.

-       Nem kell semmit sem mondanod. Mert már tudom a választ. – mosolyogva suttogott bele ajkaimba, amire pillanatokon belül lecsapott.

Annyira puhán és lágyan érintette az ajkaimat, az övéivel, hogyha nem tartott volna szorosan, menten elfolytam volna karjai között.

Azonban ez a csodás pillanat nem tartott tovább, hála a sorstársamnak.

-       Légyszi, hol egy fájdalomcsillapító? Mindjárt szétszakad a fejem. – nyögött fel barátnőm, amire kelletlenül, de elszakadtunk egymástól.

-       Konyhában az asztalon találsz egy dobozzal. – mondtam rá pillantva.

S még mindig nyüglődve, vonszolta be magát a konyhába.

Majd visszafordultam Rob felé.

-       Mennem kel. – suttogta szomorúan.

-       Tudom. –sóhajtottam fel, csalódottan.

-       Esetleg holnap elmehetnénk valahová? –nézett vissza rám, miközben az ajtóig kísértem őt.

-       Öm… holnap? –kérdeztem vissza, mire a válasz egy bólintás volt. Gondolkozni kezdtem az ajánlatán. Amire, bár nagyon szerettem volna igent mondani. De, mégsem tehettem. Hiszen megígértem Jamie-nek, hogy a holnapi napot csak is vele fogom tölteni. – Sajnálom, de a holnap nekem nem jó. Már megígértem Jamie-nek, hogy csapunk egy anya – lánya napot.

-       Óh, hát… értem. – vakarta meg a tarkóját, zavartan. – Akkor majd máskor… érezzétek jól magatokat, és add át neki az üdvözletemet. Majd… találkozunk.

-       Rendben. Átadom neki, te pedig Emmának add át… - suttogtam halkan, ugyanis ismét az ajkaim felé kezdett el hajolni.

A búcsúcsókunk, rövidnek, ám de mégis érzékibbre sikerült.

- Szia.

- Szia.

Köszöntünk el egymástól, majd Rob elengedett és elindult a kapu irányában. Ahonnan még visszapillantott rám. És egy féloldalas mosollyal ajándékozott meg.

Amint kilépett a kapun, az ajkaimon boldog mosollyal csuktam be magam után az ajtót…

(Robert)

Miután egy búcsúcsókkal elváltam Kristentől, egy boldog mosollyal az arcomon lézengtem egész nap, otthon a házban. A tegnap este, és a ma reggel volt életem egyik legcsodásabb pillanatai. Nem érdekelt, hogy az állásomat veszélyeztetem azzal, ha Krissel vagyok. Egyedül csak is az, hogy magam mellett tudhassam és érezhessem őt.

Igaz Lizzytől megkaptam a késői hazatérésem miatti leszidást, de az örömtől, amit éreztem, s érzek nem tudott elkedvteleníteni.

Egésznap vidáman dúdolgattam, és Emmával játszadoztam. Nem érzékelve az időt sem.

Lizzy meg is jegyezte, hogy már rég látott ilyen vidámnak. S azt is hozzá tette, hogy szeretné mielőbb megismerni azt a személyt, aki miatt így viselkednem. Mire megígértem neki, hogy a meglepetésem után - amit a mai napon alaposan elkészítettem Tommal együtt -, ha Kristennel együtt lehetek, akkor majd bemutatom őt neki.

Este miután Emmát lefektettem, százszor is eljátszottam azzal a gondolattal, hogy Kristen és én egy párt alkotunk. S, hogy együtt vagyunk mind a négyen.

…de ekkor még nem is sejtettem, hogy ez a kívánság milyen nehézségeket fog majd elém - elénk állítani…

~Sziasztok. 

Sorry, a fejezet miatt. De, konkrétan egyáltalán nem tudtam ráhangolódni most a fejezetre. Egész nap rossz hangulatú voltam/ s vagyok, hogy ma valahogyan semmihez sincs kedvem. De, mivel tegnap megígértem, hogy ma meg kapjátok a frisst, így hozzá  fogtam a befejezéséhez. Amiről... hát, inkább nem is mondok semmit. Csak annyit, hogy ez nem lett éppen valami jó. Amiért bocsánatot is kérek tőletek. Sajnálom, hogy csalódást okoztam nektek. :(

S csak remélni tudom, hogy ez fejezet miatt nem fogtok elpártolni tőlem. Igyekszem a következő fejezetet mihamarabb és valamivel érdekesebbre megírni. 

Az előző fejezetre kapott kommenteket köszönöm. Már válaszoltam is rájuk. :)

Love

~Dóry~